-Mi történt vele?-kérdeztem remegő hanggal.
-Kiesett az emeleti ablakon és rosszul esett...-mondta Tina.Szegénykém! Hangosan felsírtam ismét. Ezt olyan szörnyű még elgondolni is.
-Hol van most?-kérdeztem, de a szavak alig akartak kijönni a torkomon. Levegőt alig kaptam, de muszály volt megtudnom.
-Szivem, nem kéne megnézned...Eltemetjük a kertben jó?-mondta anyu. "Eltemetjük a kertben"NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!!!!!!!!! Ezt miért kell elviselnem ahogyan a kis testét egy sötét gödörbe zárják? Én ezt nem tudom elviselni...Ha lehet az eddiginél sokkal jobban sírtam. Bill mégjobban átölelt. Simogatta a fejemet, és jól esett a közelsége. Csak a nyakához hajtottam a fejemet és úgy zokogtam.Egyáltalán nem akartam tudomástvenni semmiről. Úgy éreztem mindennek vége...Csak egyetlen kérdés járt az eszemben...Miért?....Miért?
Az idő mintha megállt volna. Észre se vettem és már a kertben voltunk. Tényleg mintha kiesett volna minden az emlékezetemből. Hogy kerülök ide? Áhh én ezt nem birom...
***
-Mi...mi...mi történt?-mi történt? Kinyitottam a szememet. A szobámban voltam az ágyamban. Csak úgy zsongott a fejem és a szemem is fájt. A sírástól biztos. Bill itt volt mellettem. A kezemet szorongatta és nagyon gondterheltnek tűnt.
-Ohh hát felébredtél?-kérdezte kicsit megkönnyebbülten.
-Igen...mi történt?-kérdeztem. Még mindig nem értettem mit keresek itt. Ami még úgy ahogy bennem van az, hogy az ajtóban állunk és sírok Billmacsek miatt...Megint elszorult a torkom. A következő pedig, hogy kint vagyunk az udvaron és snitt. Semmi.
-Elájultál...
-És mi van Billmacsekkel? Eltemettétek?-az utolsó szavakat suttogva mondtam ki. És újra elfogott a sírás. Bill átölelt és simogatta a hátam.
-Igen...-nem tudtam mit mondani...csak sírni volt kedvem. Bill lefeküdt mellém és átölelt. Kicsit megnyugodtam, mármint abbahagytam a sírást, és így elaludtunk.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése