25.rész-kedd, szerda

Bill pont úgy állt mint én...Nagyon egyedül volt. Ha most beszélnék vele, talán segíthetek rajta...Talán jobb kedve lenne. Haragudni biztos nem fog...Másnem megkér hogy menjek el. Vesztenivalóm nincs, egy próbát megér, nem?
Ígyhát fogtam magam, és elindultam felé. Mikor közelebb értem észrevett.
-Vera?-kérdezte.
-Öhm...Igen-feleltem félénken- Nem zavarlak?
-Jajj, dehogy, gyere csak ide nyugodtan. Örülök, hogy itt vagy.-Bár hangja erőtlenül vidám volt, mégis hallottam, hogy valami nagy bánata van...Éreztem valami nincs rendben.
-Gyere menjünk hátra a hintaágyhoz, hogy le tudj ülni.-mondta Bill kedvesen, és finoman átkarolt, hogy segítsen.
-Köszi-mondtam.Csendesen végigmentünk a kerten, majd az említett hintaágyra leültünk.
Itt az idő, meg kell kérdeznem, mi a baja. Hátha segíthetek rajta.
-Minden rendben Bill? Olyan szomorúnak tűnsz...-mondtam. Sötét volt ugyan, de a Hold és a xsillagok elég fényt adtak ahhoz, hogy láthassam Bill arcát. Annyira meggyötört volt...Látszott rajta, hogy valamit nagyon a szívére vett. A szívem szakadt meg, őt így látni...
-Hát...igen is meg nem is...szóval, Tom. Megint...-mondta- Járni kezdett Tinával és nem is lenne ezzel problémám, megszoktam már a barátnőit, de miért pont most? Olyan nehéz napunk volt, erre ők meg itt...miért ma? Nem tudtak volna várni pár napot? Tom is játsza a nagy szerelmest, mikor mindenki tudja hogy soha senkit nem szeret ÚGY...És engem meg folyton csak csesztetni tud.
-Értelek-mondtam neki csendesen.-Én is hasonlóképpen érzek most.Nekem se lenne bajom velük ha nem mára időzítettek volna...-Na ezt tökre reszketve voltam, ugyanis már szeptember vége felé járunk, és igencsak hideg van este. Rajtam meg csak egy póló volt. Ezt Bill is észrevette.
-Vera! Hiszen te reszketsz.-mondta ijedten. Mondjuk édes, ennyire megijed attól, hogy én fázok. Ennyire soha senki nem törődött velem...-Tudod mit? Itt a pulcsim, vedd fel-mondta és már le is vette a pulóverét.
-Jajj, dehogy hiszen akkor te megfázol!-tiltakoztam, de ő már rám is adta a pulcsit éééééés közelebb húzódott hozzám, majd átölelte a vállamat. Én a fejemet ráhajtottam az ő vállára, és így ültünk csöndben. Annyira megnyugtató volt Billhez bújva lenni. Olyan érzés kapott el amit még nem éreztem soha...Azt kívántam, hogy bárcsak sohase lenne vége az estének, és örökké így maradhatnánk...
-Na még mindig fázol?-suttogta Bill.
-Nem...már nem.-mondtam. Aztán eszembe jutott, hogy lehetne még ennél is szebb ez az egész.-Bill! Énekelj nekem...-kérleltem őt.
-Énekeljek? Mit?
-A Rette Michet, megint...
-Hát ha szeretnéd...-(aki nem tudná a Rette Mich szövegét annak leírom magyarul)-*Elõször vagyok egyedül a régi búvóhelyen.Még látom a falon a nevünket, de inkább letörlöm õket.Mindent meg akartam osztani veled.Miért tûntél el?Gyere vissza, és vigyél magaddal.
Gyere, és ments meg - mert elégek belülrõl.Gyere, és ments meg - nem bírom tovább nélküled.Gyere, és ments meg - ments meg - ments meg...
Az álmaink hazudtak, és egy könnycsepp sem volt igaz.Mondd nekem kérlek, hogy ez nem lehet.Talán hallod valahola segélykérésemet a rádióban.Hallasz? - Hallasz engem?
Gyere, és ments meg - mert elégek belülrõl.Gyere, és ments meg - nem bírom tovább nélküled.Gyere, és ments meg - ments meg...
Téged és engem - téged és engem - téged és engem.Még látom a falon a nevünket,és inkább letörlöm õket.Az álmaink hazudtak, egy könnycsepp sem volt igaz.Hallasz? - Hallasz engem?...
Gyere, és ments meg - ments meg.Gyere, és ments meg - mert elégek belülrõl.Gyere, és ments meg - nem bírom tovább nélküled.Gyere, és ments meg - ments megments meg...
Gyönyörű volt! Ahogy énekelt a szemem lassan könnybelábadt. Itt ültem, a csillagos ég alatt Bill karjaiban, és ő nekem csak nekem, ezt a gyönyörű dalt énekelte. Boldog voltam! Annyira szerettem Billt. Olyan csodálatosan énekelt! Ahogy átjárt engem a dal minden érzelme, fájdalma, a rettegés, és a szenvedés, a reménytelenség és a keserűség...Viszont itt, Bill mellett semmitől nem féltem. Lassan a dal végére ért és az arcomon végigszaladt egy könnycsepp...Ezeket az érzéseket nem tudom leírni...lehetetlen. Jó volt és kész!
-Na, tetszett?-kérdezte Bill édesen.
-Csodálatos volt...-feleltem remegő hanggal. Bill közben végig rám nézett és észrevette, hogy már sírok.
-Miért sírsz?-kérdezte kicsit ijedten.
-Nem csak...-mondtam.
-Mi a baj?
-Semmi, csak-már zokogtam. Nem tudom miért, bár szerintem azért mert igazából szomorú voltam, de Bill mellett megnyugodtam és boldog is voltam. És annyira jólesett, hogy így törődik velem. És ezért újfent annyi boldogsághormon szabadult megint ki bennem, hogy ezért sírtam.-Te annyira kedves vagy velem, és ez annyira jól esik nekem és én...én...én..-azt akartam mondani "szeretlek" de nem mondthattam ki. Nem mertem...
-Te mi?-kérdezte Bill. Láthatóan jól estek neki a szavaim-Ne sírj-A fejemet a vállára hajtotta, és lassan simogatta a hát a fejem...

***

-...Fennt vagy?-hallottam Bill hangját. Az a nagy helyzet történt, hogy elaludtunk kinnt. Nem tudom hogy de a fejem Bill ölében volt és úgy aluszkáltam mellette...illetve hát rajta. A keze a vállamon volt és nagyon aranyosan olyan kis álmos fejjel nézett rám.

-Öhm...igen.-mondtam-Mennyi lehet az idő?-kérdeztem.

-Nem tudom, de szerintem már nagyon késő lehet...

-Haza kéne mennem...-mondtam szomorúan és felültem.

-Kár...-mondta Bill.-Átkísérlek, jó?

-Oké-mondtam és elindultunk át a házunkhoz. Sajnos hamar átértünk, pedig szívesen maradtam volna még egy kicsit Billel. Elkísért az ajtóig.

-Hát ez szép este volt, nem?-kérdezte mosolyogva.

-De! Az volt!-feleltem boldogan.

-Akkor hát...szép álmokat!

-Köszi, neked is...majd holnap...?

-Találkozunk-mondta Bill.

-Oké...Szia!-integettem neki és ő is integetett majd bementem a házba.

______________________________________________

* a magyar dalszöveget a www.billike.eoldal.hu -ról szedtem.