20.rész-kedd

Ma szeptember elseje van! Boldog 20. születésnapot Bill és Tom Kaulitznak!!!!!!!!!!!!!!
***************************************************************************

-Akkor most a hátamon foglak kivinni! Háromra felugrasz rám. Ok?-erre nem tudtam mit mondani. Megmenti az életemet? Nélkülem úgy tűnik nem fog elmenni, akkor pedig nem húzom az időt!
-Ok.-Bill megfordult én rátámaszkodtam úgy álltam. Rátettem a vállára a kezemet.
-Segíteni fogok.-mondta.-Akkor egy...kettő...HÁROM!-sikerült felkapaszkodnom szegény hátára, és ő meg elkezdett velem futni. Nem mondom ,igencsak jó erőben volt, hogy még így is képes volt szaladni. Végtelennek tűnt az az 1 perc amíg a kijárathoz érő folyosóhoz értünk.Azt hittem soha nem lesz vége ennek a rémálomnak. Csak mentünk, és mentünk én meg attól féltem, hogy Bill nem bír el tovább. A kijárati folyosón tényleg nem bírta tovább az iramot és megállt. Leszálltam róla.
-Mostmár szerintem tudok jönni...
-Biztos?-kérdezte Bill.
-Igen...ha segítesz.-mondtam.
-Persze, hogy segítek!-vágta rá Bill.-Akkor induljunk. Átkaroltam Bill nyakát, hogy tudjak rá támaszkodni és így sántikálva próbáltam meg futni. Szóval így igyekeztünk kifelé. Mikor csak pár lépés volt már (a tűz is már nagyon közel volt hozzánk, és nagy volt a forróság és a füst is) kicsit jobban belehúztunk és elértük végre a kijáratot. Az egész suli kinnt állt, és a tűzoltóság pont akkor érkezett ki.
-Vera! Bill!-úgy aggódtunk értetek rohant oda hozzám Tina. Meg persze Tom is Billhez és hozzám is. Georg és Gustav is odaszaladtak hozzánk.
-Mi történt veletek?-kérdezte Tom.
-Hát jöttünk ki.-válaszolta Bill. Én nem voltam abban az állapotban, hogy válaszolgtam volna, mert enyhén sokkot kaptam.
-De hol voltatok már?-faggatta Billt tovább Tom.
-Hát tudod, a kisudvaron, aztán hallottuk a csengőt, rohantunk, de Vera megbotlott, elesett nem tudott lábraállni, én meg segítettem neki kijönni-hadarta el Bill. Még ő is elég ideges volt. Jóhogy, hiszen majdnem benntégtünk. De azért ennyire szerénykednie nem kéne! "Segített kijönni"?! Ő hozott ki!!!
-Bill szerénykedik!-mondtam-Ha Bill nem lett volna ott, én benntégtem volna. Bill megmentette az életemet.-belenéztem Bill gyönyörű barna szemébe. Olyan jó volt őt nézni! Megmentette az éketemet...-Bill köszönöm...
-Ez semmiség...bárki megtette volna.-mondta halkan.
-Nem! Te megmentettél, és ezt soha nem felejtem el neked! Köszönöm!-mondtam neki. Eközben Tináék már arrébbmentek, hogy hadd beszélgessünk Billel.
-Figyelj, tényleg nincs miért hálálkodnod...Ez alap hogy kihoztalak...
-Köszönöm-hát csak ezt tudtam mondani.És megöleltem. És ő visszaölelt.De ez az ölelés...! Annyira megnyugtató volt odabújni Billhez, érezni a közelségét meg minden. Legszívesebben örökké így maradtam volna.