9.rész-hétfő

Szóval a szünet nagyon hamar eltelt, és jött a kövi óra: ének. Na, hát ennen szívből örültem, mert nagyon szeretek énekelni, és ne felejtsük el azt se, hogy Bill mellettem ül és az ő hangját élőben hallani...áhh elolvadok tőle :D
Bejött a tanárnő. Hát hogy mennyi idős lehet, én olyan 35körülre saccoltam. Szerencsére nem vette észre, hogy két diákkal több van az osztályban a kelleténél, így nem kellett hülye bemutatkozó dumát levágnunk. Viszont ez óra elején volt. Ahogy teltek múltak a percek, egyszer csak megszólalt.
-Nahát! Van itt nekünk két új tanulónk is! -Hát basszus nem mondom, jó sok idő kellett hozzá míg ez eljuthatott az agyáig...-Na akkor halljunk tőletek valami szépet! Énekeljetek valamit! -Höhh, na erre nem számítottam. Énekelni? Én?! Max. zárt ajtók mögött csak TH-t. De idegenek előtt akármit...Ráadásul én Tokio Hotelen kívül mást nem tudok. Max. ovis mondókákat XD Szóval Tina se nagyon kapálózott, hogy énekeljen. Ekkor a tanárnő:
-Na ne legyetek már ilyen szégyenlősek! Ha nem tudtok választani majd választok én.Te!-és rám mutatott-Hogy hívnak?
-Ööö...Veronika.-mondtam félénken. Már az egész osztály engem bámult. Háhh, nagyszerű...
-És milyen dalokat tudsz?
-Semmilyet.-mondtam őszintén.
-Naaaaaaa! Zenét azért csak szoktál hallgatni. Nem?
-Hát de...-motyogtam-De nem olyanokat...
-Hogyhogy nem olyanokat?! Na mondjad mit hallgatsz?-nagyon jó kérdés. TH-n kívül soha semmi mást nem hallgattam.
-Tokio Hotel...-na ezt olyan halkan mondtam hogy őszintén csodálkoztam, hogy a tanár meghallotta.
-Kitűnő! -mondta vidáman. -Akkor megmutathatod Billnek, hogy te hogy énekled a dalait!-off...na ez ultra gáz! Ekkora égést...Na, itt is bemutatkozok...Mit volt mit tenni, gondolkodtam melyik dalt énekelem el. Úgy döntöttem a "Rette Mich"et fogom elénekelni. Mikor már összeszedtem volna minden bátorságomat Bill jelentkezett mellettem.
-Mit van Kaulitz?-kérdezte a tanárnő.
-Hát...-kezdett bele olyan kis félénken...hmm. Bill félénk? Ez meglep.-Én csak arra gondoltam, hogy látom Vera nagyon kis lámpalázas, ha vele énekelnék, biztos könnyebben menne.-Ooooooh....most komolyan hallottam? Bill magától velem akar énekelni?! Én behalok! Itt helyben behalok!
-Legyen-egyezett bele a tanár. Nos Bill is felállt és kisétált az osztály elé. (Mi ez talán csak itt is szerepelni akar?...) És mutatta, hogy menjek vele én is. Hát vele akárhova elmennék, szóval mentünk. Aztán elkezdtünk énekelni:

Rette Mich

Zum ersten mal alleine in unserem Versteck

Ich seh noch unsere Namen an der Wand

Und wisch' sie wieder weg

Ich wollt' dir alles anvertrauen

Warum bist du abgehauen

Komm zurück - nimm mich mit

Komm und rette mich - ich verbrenne

innerlich

Komm und rette mich - ich schaffs's nicht

ohne dich

Komm und rette mich - rette mich - rette

mich...

Unsere Träume waren gelogen und keine

Träne echt

Sag dass das nicht wahr ist - sag es mir jetzt

Vielleicht hörst du irgendwo

mein S.O.S im Radio

hörst du mich - hörst du mich nich'

Komm und rette mich - ich verbrenne
innerlich
Komm und rette mich - ich schaffs's nicht
ohne dich
Komm und rette mich - rette mich - rette
mich...

Dich und mich - dich und mich - dich und mich

Ich seh' noch unsere Namen und wisch' sie wieder weg

Unsere Träume war'n gelogen und keine Träne echt

Hörst du mich - hörst du mich nich'...

Komm und rette mich - rette mich.

Komm und rette mich - ich verbrenne

innerlich

Komm und rette mich - ich schaffs's nicht

ohne dich

Komm und rette mich - rette mich -

rette mich - rette mich...

Miközben énekeltünk Bill végig a szembebe nézett és valahogy olyan kedvesség, vagy nem is tudom, megértés sugárzott belőle. Szóval olyan volt mintha 1000 éve barátok(!!!) lennénk. Annyira jó volt vele énekelni, olyan szép volt a hangja, szóval mikor vége lett a dalnak, Még vagy fél percig úgy álltunk ott mint akik kővédermedtek, és csak egymást néztük.Valahogy nem tudom mit igazából, csak úgy néztük egymást. És most nem is éreztem azt, hogy "Jajj, Bill Kaulitz engem néz" hanem annyira jó érzés volt, hogy nem tudom megfogalmazni. Ilyet még soha nem éreztem, még ő irántase...Ahogy a Rette Michet együtt énekeltük valahogy annyira átjárt engem (meg biztos őt is) a dalnak a szépsége, a fájdalom, és reménytelenség amiről énekel, hogy én legszivesebben elsírtam volna magamat...
Mikor már tényleg majd' egy perce álltunk még egymást bámulva ránkszólt a tanárnő (biztos azért várt ennyit mert ő is a dalunk hatása alatt volt még xD):
-Nagyon szép volt...-mondta.-De most már nyugodtan visszaülhettek a helyetekre. Visszamentünk és csak úgy ültünk. Fel se fogtam, hogy mi történik körülöttem ezek után, végig csak ez a varázslatos 4 perc járt a fejemben, és hogy ezt a 4 percet soha az életemben nem akarom elfelejteni!