5.rész-szombat

Érdekes ebéd volt...Höhh jóhogy hiszen Bill Kaulitzéknél ebédeltem jó hogy érdekes volt! Hihetetlen, hogy egy átlag emberrel, mint én mik meg nem történhetnek...Pár órája még éppen arról ábrándoztam, hogy milyen lenne Billel találkozni meg minden ilyesmi amiről minden Tokio Hotel rajongó szokott álmodozni. Erre: Itt ülök vele szemben, az ő étkező asztaluknál, és azzal az evőeszközzel tömöm magamba a kaját, amivel lehet, hogy már ő is evett párszor!!! Hát hogy lehet valaki ilyen szerencsés mint én? Fel nem tudom fogni...Mivel érdemeltem én ezt ki? :)
Szóval nem sokat beszélgettünk úgy ebéd alatt (mondjuk teli szájjal nehéz is lett volna) de azért kellemesen tellt (jóhogy hiszen Bill itt ült velem szemben!!!...ja és Tom is xD). Aztán mire a desszertet is megettük (Zacher torta!!!!^^) észre vettem valamit. Lehet, hogy csak belemagyarázom, de Bill figyelt engem!!!!!!!!!!Jaja! Nem panaszként mondom de ez így volt. Na mindegy, ezt csak úgy megosztottam veletek :D
Szóval miután megettük a ficsi tortát sajna haza kellett mennünk :S Mentünk ki a kertben (már délután 5óra volt, szóval szürkület) és Billék is kikisértek minket. Mikor köszöntünk el, Bill megszólalt (jóhogy megszólalt hisen köszöntünk xD):
-Akkor majd biztos fogunk találkozni!
-Hát-mondtam. Jóhogy hiszen a szembeszomszédom! -Biztos. Na szia-integettem és rámosolyogtam. Ők is integettek. Asszem életem legjobb ebédje, meg napja meg szóval mindene volt. Ahhoz képest hogy milyen szarul indult...áhh el sem tudom hinni, hogy ez velem történik meg! :)
Szóval beléptünk a házunkba. Henrik már otthon volt, de érdekes módon még ez se tudta felhőtlen jókedvemet szegni. Elkezdett anyuval beszélgetni, én meg Martinával felmentem a szobámba.Beledőltünk mindketten a fotelba. Nem tudtunk megszólalni. Én egyszerűen elsírtam magam. Igen, elsírtam magamat! Annyi boldogsághormon szabadult fel bennem, amennyi eddigi életemben összesen nem. Olyan mintha 16 év boldogsága egyszerre zuhant volna a nyakamba! Egyszerűen csak zokogtam az örömtől. Ezt nem lehet elmondani, mennyire jó érzés. Aztán mikor abba tudtam hagyni végre, megszólaltam.
-Te ezt el tudod hinni? -kérdeztem Tinát könnyes szemmel.
-Nehezen...-mondta ő is elszorult torokkal.-Komolyan hogy Tommal és Billel egy helyiségben voltam, és hogy beszélgettünk velük, meg minden....áhh hihetetlen.-mondta ő is boldogan.
-Mivel érdemeltem ezt ki? -kérdeztem.
-Figyelj...egész életedben mindenhol feketebárány voltál, és csesztettek. Megérdemled ezt. Na de én?!
-Te is megérdemled!-vágtam rá boldogan. Olyan furcsa volt a szobámban ülnöm. Mindenhonnan Bill nézett rám, az a Bill akivel néhány perce még beszélgettem, az a Bill aki még fél napja csak álom volt nekem...Erre nincs más szó hihetetlen! Úgy érzem én vagyok a világ legboldogabb embere!