1.rész-szombat

Hát hol is kezdjem...Vera vagyok 16 éves. Van egy ikertesóm is Martina. Az anyukánkal élünk Németországban, és hát most költözünk éppen Magdeburgba. Apánk...hát ő nincs velünk. Elég gyakran költözünk emiatt, és ezt én nem igazán szeretem. Martina mindig könnyen beilleszkedik a közösségekbe, de én nem...
Igazából ahhoz képest hogy ikertesók vagyunk nem sok közöst lehet bennünk felfedezni. Na, persze régen ez nem így volt de most megváltoztunk. Igazából kedvenc együttesünk ikerpárjához tudnám magunkat hasonlítani. Én, feketében járok, bőrkabátokban, farmerokban, 5 kg vassal a kezeimen és a nyakamban, fekete körömlakk,vastag fekete szemfesték, fekete tépett haj néha felzselézve...khm ki tudtátok találni kire hasonlítok? :D Igen...jól sejtetted. Olyan vagyok mint Bill, csak női kiadásban. De nem csak külsőre, belsőre is hasonlítunk.Martina pedig, vajon kire hasonlíthat? :D Tomra! Lány létére folyton 5 számmal nagyobb cuccokban jár (még a TH-s pólói is 5 számmal nagyobbak...), és raszta haja van!!! Pont, mint Tomnak. Jellemre pedig...hát szerintem az is Tom! :D Najó, ő nem csajozik (még jó xD) hanem hát olyan laza, meg menő, vagy hát hogy is mondjam?...Olyan Tom és kész!
Ahogy előbb már említettem elég gyakran költözünk. Mondjuk én ezt nem sajnálom annyira, hiszen egy közösségbe se tudok beilleszkedni, és így soha nem hiányzik nekem senki. Soha nem volt egy barátom se (Martinát leszámítva, de ő a tesóm...) Igazából az a bajom, hogy én nem vagyok emo, de akárhova megyek mindenhol ezzel csesztetnek. Meg a Tokio Hotellel....Pedig ha tudnák hogy az a 4 srác mennyit jelent nekem...Mondjuk, már én se töröm magamat, hogy elfogadjanak...Ilyen vagyok és kész! Ezt kell szeretni. Aki így nem tud elfogadni, az máshogy se szeressen. Most nincs igazam? De visszatérve engem maximum annyi zavar a költözésben, hogy mire egyszer végre valahára leszállnak rólam az osztálytársaim, addigra elköltözünk és minden kezdődik előröl. Nem jó ez így...Jó persze Martina itt van, meg minden de megvédeni ő se tud. Mindent meg tudok vele beszélni, és ez így jó.
Mindegy...évek óta várom a csodát hátha történik velem valami, dehát hiába...
Ugye idáig beszéltem arról, hogy mennyit költözünk, de azt nem mondtam, hogy valoszínüleg ez most a végállomás...Igen. Anyunak lett egy pasija, akit én tiszta szívemből gyűlölök. Valahogy nekem nagyon bájgúnárnak tűnik, meg gazdag, és nagyképű, szóval nem szimpi! És most, vett egy házat és nekünk oda kell költöznünk.:s Na most el lehet képzelni...Anyu és az ő Henrikje + Martina és Én...No comment. Több kedvem lenne egy temető kriptájában berendezni a szobámat mint abban a házban. Dehát anyu szereti és nekem ezt el kell fogadnom. Még Martina is jóban van vele, csak én nem. Na persze lehet mondani jogosan hogy én vagyok a szemét ami...hát igaz! Mindig próbál velem jópofizni de én hajthatatlan vagyok. Én csak a régi életünket akarom, amikor még 3-an voltunk, olyan nehéz ezt megérteni? Na, mindegy most következik a végállomás...De végülis nézhetem a dolog pozitív oldalát is...Hátha itt fog csoda történni. Nem? :)