8.rész-hétfő

Reggel anyu jött be ébreszteni. Most rendesen szó nélkül felkeltem. Elmentem zuhanyozni, belőttem a hajamat, szóval emberi külsőt varázsoltam magamra. Aztán lementem reggelizni. Tina már ott volt. Gyorsan ettem egy piritóst, aztán leültem a nappaliban a táskám mellé, jelezve hogy én már indulnék.
10 perc múlva anyu elmagyarázta, hogy jutunk el a suliba. Én nem igazán figyeltem, Tina úgyis megtette ezt helyettem is. Gyalog és busszal kell menni, ennyit megtudtam.
Hát nem igazán beszélgettünk. Viszont be kell látni, hogy erőteljesen el is tévedtünk. Egyszerűen nem találtuk a buszt. Elég gázos volt a helyzet, szép lesz első nap elkésni... Aztán megkérdezett Tina egy járókelőt, és az eligazította. Igazából egy 15 perc alatt be is tévedtünk a suliba. Már mindenki az osztályában volt, csak mi lézengtünk ott kinnt. Fogalmunk nem volt, mi, merre hány méter. Egyszercsak lépteket hallottunk és egy nagyon szigorú külsejű nő jött felénk. Megkérdezte:
-Ti mit kerestek idekinn? Már rég az osztályotokban kéne lennetek!
-Hát..öhm...-próbáltam volna magyarázkódni, de Tina közbevágott.
-Jóreggelt kívánok! Mi új tanulók vagyunk itt és nem találjuk az osztályunkat....
-Ja, ti vagytok azok? -kérdezte. Ezek szerint ennyire elterjedt már a hírünk?- Jöjjetek utánam.-és elindult. Ameddig mentünk azért végig a fejmosást kellett hallgatnunk, hogy így nem kéne késni meg úgy nem kéne ezt csinálni, azt csinálni...
Aztán végre meglett az osztály és bement, mi pedig utána. Khm...ezek szerint ő fog most nekünk órát tartani...remek! Körülnéztem a teremben, és két személy volt akit rögtön megláttam...Bill és Tom. Hát most erre mit mondjak? Majd' kibújtam volna a bőrömből örömömben! Ez annyira....király! Velük fogunk egy osztályba járni! Ez az! A Tanárnő bemutatott minket meg minden de én végig Billre figyeltem, persze nem feltűnően.
-...a két Kaulitz mellett még van hely. -ez volt az egyetlen mondat amit fel is fogtam tőle. Szóval MELLETTÜK fogok ülni?! (ja Bill és Tom külön ülnek. A két legszélső padsor utolsó padjában.) Fuhh ez már milyen! Tina automatikusan elindult Tom mellé. Hát nekem "csak" Bill maradt :D
Kicsit félősen leültem mellé. Akkor észbekaptam, hogy fogalmam sincs milyen óra van. Mit volt mit tenni, meg kellett kérdeznem:
-Bill! Milyen óra van most? -kérdeztem fojtott hangon.
-Nyelvtan....-válaszolta vissza és rámmosolygot!!!!!Azért érzitek? Bill rámmosolygott. Áhh elolvadok...
-Köszi-mondtam, és visszamosolyogtam. Ekkor elkezdtem kipakolni a táskámból a cuccaimat. Na ez életem egyik legborzasztóbb perce volt...Hogy miért is? Khm...először a Tokio Hoteles tolltaró, a könyv és füzetborítóm.... Most őszintén, ez már hogy mutathat Bill előtt??? A füzeteimben lévő firkálmányaimról már nem is beszélek...Amikor a cuccaimat elővettem próbáltam nem meglátni, hogy vajon mit szólhat Bill...csak jókedvűen mosolygott. Nahát! Ez mindenen mosolyog? De édes...Na jó szóval életem leghosszabb órája volt ez. Szerencsére nem kellett írni, így nyugodtan bambulhattam, na meg persze figyelhettem Billt. Na persze nem feltűnően.
Mikor megszólalt a csengő, ahh az megváltás volt nekem. Azonnal odarohantam Tinához. Khm...Tom meg Billhez. Valamin nagyon dumáltak mert Bill nagyon komoly arcot vágott...Tina rögtön kérdezte:
-Na mit szólsz?
-Áhh...fel se tudom fogni...én, én én annyira boldog vagyok.-mondtam vidáman.
De a napnak még korántsem volt vége...