27.rész

5 perce üllhettem kinnt mikor megjelent az ajtóban Bill. Egy fekete trikót és egy szintén fekete szörfösnacit viselt és a vizes haját hátul egy copfba kötötte össze. Gyönyörűen nézett ki mint mindig…szinte még nem is szakítottam vele máris hiányzik.
Légies könnyedséggel sétált hozzám és leüllt mellém. A kezemet, ami eddig az ölemben pihent most két tenyere közé rejtette és kicsit megszorította.
Egészen beleborzongtam finom, puha bőrének az érintésébe…Tudtam, Bill mindig is különleges hatásokat váltott ki belőlem, de hogy még mindig ilyen hevesek az érzelmeim azt nem is sejtettem…
-Mennyit tudsz?-kérdezte szomorúan.
-Mondhatni úgy, hogy mindent…de szeretném tőled hallani.
-Hát nincs ezen mit magyarázni…énekes vagyok…15 évesen fiutottunk be a Tokio Hotellel. Azóta töretlen a sikerünk. Amerikában, mindenhol…Erre vágytam, nem panaszkodhatok, de mindennek vannak árnyoldalai. Magányos vagyok…illetve voltam ameddig Téged nem ismertelek meg. Melletted tényleg teljes volt a boldogságom. Én hidd el, hogy el akartam mondani. Az elején azért nem mondtam el, mert féltem, hogy vagy csak azért lennél velem, mert híres vagyok, vagy “megijednél” Tőlem és éppen azért hagynál el mert híres vagyok. Aztán később amikor bíztam benned, és tudtam, hogy Te nem a nevem miatt szeretsz akkor már azért nem tudtam elmondani, mert féltem, hogy ez lesz…hogy haragudni fogsz miért nem az elején mondtam el…Remélem egyszer meg tudod érteni, hogy miért döntöttem így…
-Remélem egyszer Te is megérted az én döntésemet!-vetettem oda. Nehogy már elkezdjem Őt sajnálni! Nem! Most sajnáltatja magát! És Én? Engem nem kell sajnálni? Én mégse kezdek el rinyálni mint Ő…
-Szakítasz?!-kérdezte ijedten.
A gyors és rövid búcsuk híve vagyok…ha húzom az időt nehezebb lesz.
Miért akarnék azzal tovább lenni aki ennyire nem bízott bennem? Bill egy gyáva, gerinctelen és tartástalan alak! Ennyi! Inkább utáljam minthogy szeressem!
-Igen. Szakítok….és ennyi. Igazából csak elbúcsúzni jöttem. Ma utazok.
-Ma? Mész? És…többé nem látlak?
-Megvan a számom, nem?
-De…-bólintott lassan.-De biztos? Átgondoltad? Csak még egy esély…többé nem titkolóznék. Bocsáss meg Nekem…kérlek.
-Nem! Nincs mégegy esély. Volt egy. Te azt eljátszottad. Ennyi. Kívánom, hogy legyél boldog, de ne mellettem. Jó?-és kirántottam a kezeimet az övéből.
-Értem…-mondta. Hangjában pontosan annyi csalódottságot éreztem mint amennyit én éreztem…
Lassan felálltam és Ő is.
-Tomtól búcsúzz el kérlek a nevemben is…
-Meglesz…Felhívlak majd. Megígérem…
Elindultam az ajtó felé.
-Lena!-szólt utánam mire megálltam és megfordultam. A kezem már a kilincsen volt, de Bill elindult felém.
-Sajnálom…de lehet még egy utolsó kérésem?
-Attól függ…Mi lenne az?
Még mielőtt bármit is mondhattam volna, vagy ő mondott volna, elindult felém és mire észbekaptam már az a számon éreztem forró ajkait. Erős kezeivel finoman magához szorított és mellkasa teljesen az enyémhez simult.
Megszűnt minden…csak Ő és Én…sose felejtem el…Bill Kaulitzot…sose…