26.rész

Legnagyobb bánatomra Tom nyitott ajtót pedig már vettem volna a nagy levegőt, hogy az összes csalódottságomat kitöltsem Billre és szétüvöltsem a fejét.
-Szia Lena!-köszönt kicsit félénken.
-Szia Tom-köszöntem közönyösen. Tom a másik fele…Ő is titkolózott, és ő is az ellenségem ha úgy vesszük…pedig a barátomnak hittem. Na lám, mégegy Kaulitzban csalódtam. Ennyit érnek…-Bill?-kérdeztem.
-Öhh…-kezdett bele. Eddig még beljebb se tudtam menni de most utat törtem magamnak Tom mellett és beslisszoltam a nappaliba. Nem fogok az örökkévalóságig az ajtóban ácsorogni.
-Na hol van?-kérdeztem mikor körülnéztem és nem láttam sehol Billt.
-Tooooooom!!!!!!!!! Miért nem válaszolsz mi van már????-hallottam Bill kiabálását ami egyértelműen a fürdőszoba felől jött.
Tom nem válaszolt már mivel a kérdésemre úgymond Bill válaszolt.
-Figyelj Lena…-kezdett volna bele Tom, de én közbevágtam.
-Nem! Te figyelj Tom! Billel akarok beszélni.
-TOOOOOM!!!!!!!!!!!!!!! Itt vagy mááár?
-Igen!-üvöltött vissza Tom.
-Na akkor leszel szíves válaszolni?
-Gyere ki!-kiabált Tom.
-Meg mondtam, hogy nem vagyok hajlandó kimenni. Egy ilyen barom mint én éljen számüzetésben nem fogom a jelenlétemmel fertőzni a világot.
Kérdő tekintettel néztem Tomra.
-Csak hogy értsd…Bill gyenge 3 és fél órája költözött be a fürdőbe pontosan akkor amikor felkelt. Éppen kínozza magát, hogy milyen egy hülye szóval önsanyargatásba kezdett amint az hallod…Egyéni rekordot döntött idáig másfél óra volt a csúcs amikor Velem veszett egyszer össze és 1 hétig nem beszéltünk. Te fontos vagy neki…szeret téged…megbánt mindent.-hadarta Tom.
-Akkor egész életedben ott fogsz élni ebben a fürdőszobában??? Én nem adok neked kaját arra számíts!-válaszolt Tom Billnek majd folytatta nekem a magyarázást:
-Egész éjjel azt hallgattam, hogy milyen hülye meg minden hogy bánja, nem hagyott aludni se! Olyan állapotban volt, hogy attól féltem öngyilkos lesz a fürdőben és most nem túlzok! Gyűlöli magát…Még sírt is.
-Nem érdekel…
-Igen…vagyis nem tudom! Igen! Nem megyek ki! Majd ha Lena itt lesz de nem akkor se…nem tudnék a szemébe nézni…úgy utálom magam! Sose fog megbocsájtani és igaza is lesz! Egy utolsó alak vagyok…És az egyetlen lány aki tényleg magamért szeretett…és még őt is elüldöztem magam melől. Tom nem élem túl…szeretem.
-Na? Hallod? Ezt hallgattam egész éjjel…-szólt Tom.
-Gyere már ki Bill!-kiabált neki.
Szeret…ez nem lehet színjáték hiszen nem tudta hogy itt vagyok…De ez nem változtat semmin már…
-Most mondtam, hogy nem, nem figyelsz?
Úgy gondoltam ideje felfednem Bill előtt, hogy itt vagyok. Odamentem az ajtóhoz és bekopogtam rajta (nem szerényen…)
-Bill Kaulitz! Elég legyen az önsajnálatból! Azonnal told ki az arcod a nappaliba!!!!-kiabáltam be neki.
-Lena??? Te vagy az? Uramisten…TOOOOOM! Miért nem szóltál? Lena…Lena szeretlek hallod? Bocsáss meg nekem….nem mondom, hogy megmagyarázom mert nem lehet mit magyarázni, tudom hogy utálsz…
-Bill! Elég! Most azonnal gyere ki!!!-vágtam közbe.
-Nem…-mondta.
-És miért nem?
-Nem vagyok méltó rá hogy a szemed elé állhassak…
-Jajj Bill! Hagyd ezt a szánalmas dumát!
-De szégyenlem magam, nem érted?
-Azt jól is teszed. De akkor úgy csinálom mint az óvodás gyerekeknél szokás. Mire 3-ig számolok halljam, hogy jössz kifelé. Értem?
-1………………………….2………………….-Tom bement a hálóba-…….2 és fél…………….2 és héromnegyed……………………………..3!!!! Kinnt vagy már?
-Mondtam, hogy nem megyek ki….
-A fenébe is!-mondtam. Meguntam, hogy egy csukott ajtóval beszélgetek ezért benyitottam. Igazából nem gondoltam, hogy az ajtó nyitva lesz de hát kinyílt.
Bill a fürdőkádban feküdt ami a nyakáig volt forró vízzel (mivel a habfürdővel nem spórolt nem láttam semmi olyat amit nem kellett volna, de egyébként is…láttam már őt meztelenül, szóval semmi szégyelnivalója nem lehetett) be volt csukva a szeme és az arcát a plafon felé fordította úgy lógatta gyönyörű haját is a vízbe.
Mikor beléptem rögtön rámkapta a tekintetét.
-Lenaaa?!
-Nem, a szentséges szűz mária…-feleltem szkeptikusan. Bár egyáltalán nem hagyott hidegen Bill (főleg amiket mondott) mégis elhatároztam, hogy szakítok…ha ellágyulok még a végén velemaradok…azt pedig nem akarom. Illetve ha a szívemre hallgatnék maradnék, de akárhányszor a szívemre hallgattam mindig sírás lett a vége. I(tt az ideje hogy a józan ész vegye át az irányítást…
-Hogy kerülsz ide be?-kérdezte idegesen.
-Az ajtón keresztül jöttem be…-Hülye kérdésre hülye felelet.
-De fürdök!!!!
-Ha nem mondod hülyén halok meg…Én mondtam hogy gyere ki amíg 3ig számolok. Ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez. Te nem jöttél ki akkor bejöttem én mivel untam, hogy a csukott ajtóval veszekedek. Egyébként meg láttalak már így…szóval semmi takargatnivalód nincs.-mondtam és ebbe a szabad kijelentésembe egy kicsit bele is pirultam. Mikor lettem ennyire pimasz? Azért mégis milyen hangot engedek meg magamnak? Nem szoktam így beszélni az emberekkel…
-Igazad van…-mondta.
Most úgy hirtelen elhagyott az a fenenagy magabiztosságom és bátorságom ami egynéhány percig megszállt így nem tudtam megszólalni. Gondoltam ha valamit mondok azzal rögtön elárulom magam. Vártam, hogy Ő szólaljon meg. Egyébként is…nem nekem kell magyarázkodnom.
-Nézd Lena…-kezdett bele de közbevágtam. Őszintén szólva igencsak kellemetlenül éreztem magam úgy, hogy ő itt pancsikol a kádban és úgy magyarázkodik, én meg állok és hallgatom. Ez olyan hülye helyzet.
-Bill! Mielőtt egy szót is szólnál légyszives gyere ki. Mármint öltözz fel és gyere ki a nappaliban. Kinnt várlak. Ok?
-Rendben…-felelte.
Erre én kimentem a nappaliba és leülltem a kanapéra…