83.rész

Egy ilyen színpad volt felállítva. És rajta ott állt a Tokio Hotel. Ez most mi? Vagyis...
-Köszöntjük a kedves New Yorkba utazó utasokat! Szeretnénk Önöknek jó utat kívánni. Ezt a számot pedig annak a lánynak küldöm aki mindennél fontosabb nekem, aki miatt most itt van a Tokio Hotel, és akinek ma nem szabad Önökkel Amerikába repülni. És aki nélkül üres az életem. Veronikának...
Ekkor a fiúk elkezdtek játszani. Az Ich bin nich' ich kezdő hangjai csendültek fel. Majd Bill elkezdett énekelni.
Teljesen leblokkoltam. Bill felforgatta az egész reptért, elrángatta a srácokat, Tokio Hotelként előad egy számot a tömött reptér kellős közepén! Ráadásul ezt a számot és Nekem!!! Miattam! Értem!!! Teljesen elérzékenyültem a blodogságtól. Annyira jól esett. Nem gondoltam hogy ezt megtenné értem. Ennyire szeret? Mikor kezdett a vége felé járni a szám Bill leugrott az emelvényről és elindult felém. Az emberek akik természetesen nézték őket félreálltak Bill útjából. Ő így egyenesen hozzám jött oda. Megfogta a kezemet és elkezdett visszavinni a színpadra. Minden szem ránk volt tapadva. Én tökre zavarban voltam. Mondom annyira ledöbbentem el se hittem az egészet. Mikor vége lett a számnak még senki nem reagált semmit. Néma csönd volt. Bill viszont megszólalt.
-Veronika! Én nem tudok nélküled létezni. Kérlek nagyon szépen maradj itt velem.-Nem szóltam egy szót se. Elég egyértelmű volt innentől kezdve mit tegyek. Idejött miattam! Ezt megtette! Ennyire szeret és én is szeretem őt. Egy második esély mindenkinek jár. Miért ne adjak én is?Hirtelen a nyakába ugrottam. Nagyon szorosan átöleltem.
-Szeretlek!-mondtam.
-Én is te kis butus! Itthagytál volna?-kérdezte.
-Jajj ne haragudj. Soha nem csinálok ilyet!-mondtam.
-Ne is! És én se nem hagylak magadra soha többé! Megígérem!
Ekkor elengedtem és a szemébe néztem. Hirtelen megpofoztam, de nem nagyon csak kicsit.
-Áúúú! Ezt miért kaptam?-kérdezte döbbenten.
-Mert csak azért-mondtam és megcsókoltam. Ott csókolóztunk nem tudom hányszáz ember előtt egy repülőtér kellős közepént, de kicsit se zavart minket. Ja, és ekkor a tömeg egy emberként kezdett el tapsolni. Mi erre kimásztunk egymás szájából és vigyorogva tekintettünk közbe. Még a sácok is tapsoltak nekünk. Elmondthatatlanul boldog voltam.
-Köszönjük!-mondta Bill a mikrofonba. És meghajoltak. Billel együtt ugrottunk le a színpadról. Az emberek aztán mintha mi se történt volna folytatták útjukat. Tudomást se vettek innentől rólunk. Bill szorosan átölelt. Nem mondott semmit de nem is volt rá szükség. Most végre újra Bill karjaiban lehettem. Úgy mint rég...
-Most mindent előről kezdünk?-kérdezte.
-Bizony! Bill te képes voltál mindezt elintézni miattam?
-Látod-mosolygott.
-De ezzel tuti a címlapra fogsz kerülni.-mondtam.
-És? Büszkén fogok a címlapon virítani ezzel-vigyorgott. És átkarolta a derekamat.
Ekkor odajöttek hozzánk Tina, Anyu, Tom, Georg és Gustav.
-Erről mindenki tudott?-kérdeztem.
-Ööö Igen!-vágták rá egyszerre.
-Na szép! A fél város összesküdött a hátam mögött.
-Pontosan. A reptér dolgozói, mi, a családod...-sorolta Georg.
-Egyvalamit nem értek-szólt Tina-Miért pofoztad fel Billt?
-Igen ez jó kérdés-helyeseltek a többiek. Szerintem is jó kérdés mert én se tudom teljes egészében. Vagy de...szóval az összes ilyen düh amit éreztem abban a pofonban kijött. Illetve nem mert direkt nem ütöttem nagyot.
-Igen kicsim, ezt miért kaptam?-fordított maga felé Bill.
-Mert megérdemelted :P-nyújtottam rá ki a nyelvemet.
-Igen?Te meg ezt.-mondta és ismét megcsókolt.
-Na jó mostmár igazán kimászhatnátok egymás szájából.-mondta Tom-Inkább otthon folytassátok.
-Igen most akkor maradsz?-kérdezte Tina.
-Anyu vissza lehet még váltani azt a jegyet?-kérdeztem.
-Még ki se váltottam de le tudom mondani.-mosolygott.
-Okés. De ugye nincs harag?
-Dehogyis! Örülök, hogy kibékültetek, nekem viszont lassan indul a gépem.
-Jajj de kár-mondtam.
-Hát igen de nekem mennem kell.
Fogtuk magunkat kiváltottuk anyu jegyét és elkísértük őt ahhoz a folyosóhoz ahol be kell szállni a géphez.
-Hát akkor sziasztok!-köszönt nekünk anyu.
-Szia nagyon fogsz hiányozni-öleltem meg.
-Te is nekem és vigyázz magadra.
-Oksi. Te is. Szia!-köszöntem. Tina is elköszönt és anyu elment. Mi meg ott álltunk. A kocsit anyu ilyen rendelt sofőrrel hazaküldte így mi mehettünk Georggal :D Olyan boldog voltam, hogy újra együtt voltam Billel. Nem is tudom, hogy lettem volna képes elmenni. Mikor hazaértünk egyből Billékhez mentünk. Mi Billel felmentünk a szobájába dumcsizni Tináék meg nem tudom mit csináltak.
Leültünk Bill ágyára.
-Nagyon szép vagy így.-mondta Bill.
-Köszönöm de mármint hogy?-kérdeztem kuncogva.
-Hát így. Jól áll neked ez a haj, smink, öltözet.
-Ohh köszi. Lehet, hogy mostantól így járok majd. Megfelel?
-Nekem? Te mindenben gyönyörű vagy.-mondta és lassan közeledett. Megcsókolt.
-Bill most inkább beszélgessünk.-mondtam amikor kimásztam belőle.
-Okés. Szóval én tudom, hogy úgy viselkedtem mint egy idióta de sose teszek veled ilyet.
-Hát remélem...Olyan rossz volt nélküled. Annyira hiányoztál.
-Te is nekem. Ha mindez nem történik akkor...
-Akkor mi?-kérdeztem.
-Akkor apa lehettem volna...
-Hát igen. De végülis csak 16 évesek vagyunk. Még ráérünk.
-Tudom de érted.
-Igen értem. Én is így érzek.-Bill átölelt. Újra eszembe jutott hogy min mentünk keresztül. Rettenetes...miért kellett nekünk ezt átélnünk? Olyan rossz. De az a lényeg, hogy mostmár együtt vagyunk...