79.rész

Sziasztok! Jó hírem van! Tegnap felcsöngetett vki azt mondta a télapó, én beengedtem és hozott ajándékba 5 méter kábelt :D Vagyis tegnap itt volt a szerelőbácsi és bekötötte a netemet :) Ugyhogy mostmár lesz rendesen rész. Illetve hétvégén nem, mert nem leszek itthon csak esténként akkor meg már nem szoktam írni, de hétfőtől megint minden nap teszek fel részt :)

Olvasgattam miket írtatok csetbe, és ha valaki idehozza nekem Billt akkor leforgathatjuk azt a filmet :D
_____________________________________

A kórház épületéből két orvos és a portás jöttek ki. Biztos a portás szólt a dokiknak, hogy megőrültem...Nem érdekeltek! Körülnéztem. Arra néztem ahol a kocsik ki-be szoktak járni a kórházból. Egy alakot láttam ott futni. Épp a lámpa alá ért, és megláttam a holló fekete tincsek, vékony magas testalkat...Bill. Felálltam és el akartam indulni de ekkor elájultam...

***

Reggel mikor felébredtem gondolkodtam, hogy most ez álom volt-e vagy valóság. De hamar rájöttem, hogy nem álmodtam. Mostmár elegem volt! Bill miért teszi ezt velem? Nem elég, hogy elhagyott, nem törődik velem, most idejön húzni az agyam? Legalább annyi lenne benne, hogy a szemembe néz és azt mondja vége! Még mindig szerettem és imádtam, de annyira dühös voltam rá, hogy nem érdekelt! Többé nem akarom őt látni! Ha most ide jönne nem tudnék neki nemet mondani, éppen ezért nem akarok vele találkozni. Akkora fájdalmat okozott, hogy nem akarom, hogy mégegyszer ezt tegye velem. Erre csak egy megoldás van...pihenni akarok. ANyu megy vissza Amerikába. Én is vele megyek! Ez biztos!

***

A reggeli vizitnél az orvosom felírt nekem nyugtatót, meg fájdalomcsillapítot ha bajom lenne. Ezen felül azt mondta hazamehetek, de azt is mondta nem ártana felkeresnem egy pszichológust. Nem arra van szükségem...Mostmár csak az egyedüllétre és hogy elfeledjem Billt. Nem hittem volna, hogy valaha ezt mondom. Főleg, hogy egyetlen éjszaka altt világosodtam meg de...Nincs más választásom. Szeretem őt de félek...félek hogy újra összetörné a szívemet. És egyébként is! Jelen esetben úgy viselkedik mintha kidobott volna! Úgy érzem mindennek vége...

9 óra körül bejött anyu, Tina és Tom. Anyu elment beszélni még az orvosommal, kikérte a papírokat. Tináék segítettek összepakolni. Indultunk volna kifelé, éppen vettem fel a táskámat.

-Nana! Ugye nem gondoltad, hogy azt te fogod cipelni?-jött oda Tom és már vette is el a táskámat.

-Jajj ugyan már Tom. Ez nem nehéz.-vettem volna vissza a táskát.

-De az!-mondta Tom és nem adta vissza.

-Hát jó köszi-mosolyogtam. És elindultunk kifelé. Ez volt az első nap, hogy nem érdeklődtem Bill felől. Ki se ejtettem a nevét. Mikor kilpptünk az utcára megrémültem. Napom óta bennt voltam a kórházban, és most olyan soknak éreztem az embereket. Mindenkiben gyanúsat kerestem. Arra gondoltam bárki lehet olyan elvetemült mint az elrablóim, és nincs a homlokukra írva.

-Nem mehetnénk gyorsabban? Hova parkoltál már anyu?-kérdeztem idegesen. Mindenki meglepetten nézett rám.

-Itt a sarkon van a kocsi. Minden rendben kicsim?

-Persze, csak szeretnék már otthon lenni...

Megváltás volt elérni az autóhoz. azonnal bepattantam a hátsó ülésre. Bennt már biztonságban éreztem magam, de a legjobb mégiscsak otthon lett volna már. Szerencsére az út hamar eltellt. A házba villámsebesen menekültem be. Azonnal felviharzottam a szobámba. Hirtelen megtorpantam. Az idejét nem tudom mikor léptem be úgy a szobámba, hogy nem volt teli th-s poszterekkel. Ez is kifejezte, hogy Bill nélkül mekkora űr van az életemben...

Lefeküdtem az ágyra. Egy tíz perc múlva anyu jött be.

-Hogy vagy?-kérdezte.

-Anyu?-itt az idő. Ha most nem kérdezem meg, lehet hogy meggondolom magamat. És ezt nem akartam. Itt akartam hagyni Németországot, ha csak egy kis időre is...-Mikor indulsz vissza New Yorkba?

Láttam, hogy kicsit meglepődött de válaszolt:

-Nem tudom. Még szeretnék melletted lenni...De miért?

-Én már jól vagyok! Ki akarok menni veled! Itt nem tudok mit kezdeni. Muszály elszakadnom kicsit innét...

-Hát...nem tudom...

-Anya kérlek...-mondtam.

-Jól van.

-Holnap indulhatunk?

-Olyan hamar?-kérdeze anyu.

-Mire várjak?-kérdeztem.

-Bill miatt?

-Szerinted?

-Jó. Értelek.Ha ezt szeretnéd. Foglalok jegyeket-mondta és kiment. Én elkezdtem volna csomagolni mikor megcsörrent a telefon. Gyors felvettem.

-Igen?

-Szia kicsim...

_______________________________________

Ne haragudjatok, hogy ez nem éppen a leggjobb rész amit valaha írtam, de már késő volt és fáradt vok meg minden...de rem azért tetszett és hétfőn lesz új addig is jó hétvégét nektek :)

78.rész

Sziasztok! Nagyon úgy néz ki, hogy még ezen a héten de talán a jövő héten se lesz netem mert új szolgáltatóra váltottunk és új kábelt kell bekötnie és a szerelőnek sok dolga van soká tud jönni :S Viszont én annyira jófej vagyok, hogy eljöttem egy internet shopba ahol lehet netezni csak azér, hogy feltegyek nektek részt :) Ugyhogy itt a következő rész :)
_____________________________________________
-Kérlek ne kérdezz tőlem ilyeneket! Fogalmam sincs nem tudom, nem biztos lehet. Ne kínozz...
-Bocsáss meg. Csak kíváncsi voltam a véleményedre de igazad van. Többé nem kérdezek ilyet.
-Kösz. És ne haragudj csak...
-Nem persze értelek.-mindent tökéletesen értettem. Már Tom szerint sincs esélyem. Innentől kezdve nincs miről beszélnünk ebben a témában.
Még beszélgettünk egy darabig majd Tom elment. Mondta, hogy reggel hánykor jönnek aztán ő is elment. Én elmentem letusolni. Mikor visszaértem bekapcsoltam a laptopot. Felnéztem msn-re. Pár TH-s csaj volt fennt, de Tina nem így lejelentkeztem. Megnyitottam a youtube-t és elkezdtem nézni a Rette Michet. Rengeteg emlék tört rám. Amikor Billel együtt énekeltük először. Még a suliban...és még mennyiszer énekelte nekem ezt...Az a hang...az a tekintet...elmondhatatlanul hiányzott és így monitorról nézni még kínzóbb volt nem bírtam tovább. Olyan jó lett volna ha itt lenne...nem tudom miért büntet engem. Elmondhatatlanul hiányzik...
Becsaptam a laptopot és a szemem megtellt könnyel. Ám hirtelen benyitott valaki.
-Meghoztam a vacsorádat!-mondta a nővér.
-Köszönöm de nem vagyok éhes.-feleltem.
-Próbálj meg enni. Nem lesz ez így jó...-mondta és kiment. Én tényleg megpróbáltam enni de tényleg nem mennt. Amint bele akartam harapni a szendvicsbe rögtön felfordult a gyomrom. Egy fél óra múlva jött vissza a nővér.
-Gondoltam, hogy nem fogsz enni ezért hoztam egy kis nyugtatót. Vedd be ettől majd jobban érzed magad, és talán az étvágyad is megjön. Bevettem és tényleg egy újabb fél óra múlva már tényleg tudtam enni egy pár falatot. Aztán álmos lettem így megpróbáltam aludni ám ekkor megcsörrent a telefonom.
-Igen?-szóltam bele.
Semmi válasz.
-Hallóóó!Ki vagy?-kérdeztem.Ám ekkor egy érzés hasított belém. Bill! Ez csak ő lehet.-Bill te vagy az?
Semmi válasz.
-Ne csináld ezt szólj bele! Kérlek. Hiányzol...
Ám ekkor letette. Tudtam, hogy ő volt az, éreztem... Efelől semmi kétségem nem volt. De miért nem szólt bele. Megpróbáltam visszahívni, de rejtettről hívott. Megpróbáltam a rendes mobilszámán.
-A hívott szám átmenetileg...-ki volt kapcsolva. De akkor is ő volt! Tudom...De miért nem szólt bele? Viszont ha ő volt talán van esélyünk még? Nagyon elálmosodtam a nyugtatótól így elaludtam pedig annyira nem akartam...

***

Éjszaka felébredtem. Úgy éreztem magam mintha már egy napja aludtam volna. Kinyitottam a szemem. Mivel pont a folyosói ablak felé voltam fordulva, amin lefekvés előtt elfelejtettem lehúzni a reluxát, pont kiláttam rajta. Megpillantottam egy alakot aki kinnt állt, engem nézhetett de még mielőtt ráfókuszálhattam volna (homályosan láttam) pont elment. Talán képzelődtem? Nem hinném...De ki jönne ide az éjszaka közepén? Bill? Gyorsan felpattantam hátha még utolérem. Kirohantam a folyosóra. Sehol senki. Elkezdtem a kijárat felé rohanni. Mikor a portához értem a portás akkor ébredt fel.
-Hova hova?-kérdezte.
-Nem látott itt egy fiút szaladni?-kérdeztem lihegve. Az csak pislákolt. Szemmel láthatóan nem ért el az agyáig a kérdésem de nekem erre nem volt időm.
-Mindegy-legyintettem és kiszaladtam. A kórház udvarán egy lelket nem láttam.Viszont tudtam, hogy csak Bill lehetett, és még nem juthatott messzire.
-Biiiiiiiiiiiiiiiiiill!!!!Itt vagy? Gyere vissza lécci!!!! Hallod?-kiabáltam. Semmi válasz.-Bill kérlek gyere vissza!!!!!!!
Ekkor zajt hallottam a kórház bejárata felől.
___________________________________________
Ne haragudjatok most csak ennyi fért bele a héten szerintem még egyszer lesz rész, és persze amint netem lesz minden nap lesz.

77.rész

Sziasztok! Az a helyzet, hogy nincs most netem szóval nem tudok olyan gyakran részt feltenni csak informatika órán :S Viszont lehet, hogy jövő hét kedd körül már jó lesz a net szóval akkor majd újra rendszeresen lesz rész :)
Most viszont szerencsére szabadfoglalkozás van infón ugyhogy itt a 77.rész :)
_________________________
Fél 8-kor arra ébredtem, hogy egy kedves nővér hozza nekem a reggelimet meg gyógyszert.
A reggeli elfogyasztásához hozzá se kezdtem. Úgy éreztem egy falat se menne le a torkomon. Egész éjjel Bill járt a fejemben. És most is. Szörnyen hiányzott, ugyanakkor kezdett kialakulni bennem egyfajta keserű harag is amiért itthagyott, és nem törődik velem.
-Egy falatot se ettél?-kérdezte a nővér mikor jött vissza.
-Nem bírtam enni...-feleltem.
-Én megértem, hogy nehéz de enni muszály.
-Tudom, de inkább később.
-Hát...de ha így folytatod infúziót fogsz kapni és nem mehetsz holnap haza.
-Majd ebédkor eszek. Megígérem.
-Rendben.-mosolygott a nővér majd kiment. Egykicsit próbáltam még aludni de nem ment. Csak a telefonomat szorongattam és vártam háhtha felhív...
9-10 körül bejött Tina és anyu. Rngeteget dumáltunk és egy csomót nevettünk is. Őszintén meglepődtem, hogy én képes vagyok még ilyesmire.Mielőtt Tináék elmentek volna még mondtam:
-Tina! Beszélhetnénk még két szót?
-Persze.-mondta anyutól addig elköszöntem és ő kiment.
-Kérhetnék valamit?-kérdeztem.
-Bármit-mosolygott.
-Mivel holnap megyek haza...nyugalmat szeretnék. Szeretném ha leszednéd a TH-s posztereimet és eltennéd a TH-s cuccokat. Nem szeretném most mindenhol Bill arcát látni. Így is csak ő jár az eszembe nem akarom még így is fájdítani a szívemet...
-Rendben leveszem őket.
-Köszönöm. Szia!
-Szia!
A nap további részében egy-két vizsgálaton kívül semmi nem történt. Már szinte teljesen letettem róla, hogy Bill bejön hozzám. Viszont estefelé Tom meglátogatott.
-Szia!-lépett be.
-Szia!-köszöntem mosolyogva.
-Örülök,hogy végre mosolyogni is látlak.-vigyorgott.
-Hát igen...-nevettem.-Na de mi újság?
-Gondolom Billre gondolsz...Hát semmi jó. Átköltöztem hozzátok mert nem bírtam mit kezdeni Billel. Rábíztam Sakira. Ő talán majd távol tartja a piától...
-Utálom, hogy ez az egész miattam van...
-Nem, dehogy nehogy már magadat okold te is! Elég, hogy Bill önmarcangolásba kezdett.
-Tom kérdezhetek valamit?
-Kivele!
-De nagyon őszintén válaszolj most. Szerinted mennyi az esélye annak, hogy Bill és én még valaha is együtt leszünk?
Tom nem szólt semmit, csak a padlót bámulta, mintha valami nagyon érdekes lenne ott. Aztán egy mélyet sóhajtott és szánakozó szemekkel nézett rám nézett. A tekintete mindent elárult...

76.rész

Egyértelmű volt számomra, hogy Bill az. Keltem volna fel (de még nem láttam az illetőt)
-Bill! Úgy hiá...-torkomon akadt a szó mert nem Bill állt előttem mosolyogva hanem Tom.-Off. Bocsi Tom én csak azt hittem...
-Hogy Bill az.-fejezte be helyettem a mondatot.
-Igen...-irtó kínosan éreztem magam és csalódottan is. Bill még mindig nem látogatott meg és már nagyon hiányzik. Ez viszont így már egyet jelenthet: szakított velem, és mindennek vége. Ezt a szívem legmélyén már én is tudtam, de nem mertem bevallani magamnak. Még élt bennem a remény, hogy hátha mégis...hátha mágis bejön, megölel, és minden a régi lesz. De ez jelen pillanatban pont ugyanolyan álom, mint egy pár hónappal ezelőtt...
-Leüllhetek?-kérdezte a még mindig az ajtóban ácsorgó Tom.
-Ohh persze gyere csak-mondtam. Tom leüllt az ágy melletti székre.
-Hogy vagy?-kérdezte.
-Köszönöm jól. Holnapután már haza is mehetek...
-Ennek örülök de én most kivételesen nem az egészségedre értettem. Arról már Tina is beszámolt. Én most a lelki állapotodra gondoltam. Hogy érzed magad?-Nagyon furcsa volt nekem, hogy Tomot ennyire érdekli az én lelki világom, de jól esett.
-Hát szerinted?
-Gondolom egész nap őt vártad.
-Csak őt...senki mást.Hogy van? Mi van vele?-muszály volt, hogy végre megtudjak valamit Billről. És ha valaki akkor Tomnak tudnia kellett valamit!
-Szerintem erről most nem kéne beszélnünk...-mondta.
-Mi az, hogy nem kéne beszélnünk??? Nekem tudnom kell ha van valami, Tom kérlek értsd meg! Belepusztulok ha nem tudok róla...-mondtam kétségbeesetten.
-Nem igazából vagyis...
-Tom kérlek szépen! Tudnom kell mi van vele!
-Hát jó...reggel mikor hazamentem szépen pofáraestem a nappaliban.
-Ez sajnálatos eset.-mondtam félig kuncogva, mert azért elképzeltem milyen vicces lehet ahogy Tom kiterül mint egy béka xD
-Hát igen. Na de lényeg hogy miért hasaltam ki. Ott hevert szanaszét egy ÜRES vodkásüveg. Erre körülnézek (már világosban) és látok ennek az üvegnek még jó pár ikertestvérét szintén üresen. Ja, és az én ikertestvéremet is kiterülve. Talaj részegre itta magát egy éjszaka alatt...
-Uramisten! Ezt nem mondod komolyan!
-De halál komolyan...ez után próbáltam magához téríteni de annyit ivott, hogy csodáltam, hogy nem kellett kórházba hoznom. Aztán miután valamennyire tudatánál volt veszekedni kezdtünk. Még meg is akart pofozni engem mert szemébe mondtam, hogy milyen önző dög, de nem sikerült neki, ugyhogy hogy lecsillapítsam én vágtam őt pofán...Ezek után úgy gondoltam hátha elgondolkozik azon amit mondtam és egyedülhagytam.
Nem akartam hinni a fülemnek. Bill leissza magát. De most miért? Ez csak rosszat jelenthet! Főleg, hogy ez káros az egészségére is. Mostmár nem csak szomorú voltam Bill miatt, hanem mérges is voltam rá.
-És azóta beszéltél vele?
-Nem. Átmentem Tinához és...
-És kibékültetek? Jujj bocs, hogy a szavadba vágtam.-kaptam a szám elé a kezemet.
-Igen.-mosolygott.-Semmi baj. Na szóval nem beszéltem vele azóta. Úgy gondolom, ha egyedül gondolkozik talán észhez tér. Elég kiadós fejmosást kapott tőlem...
-Köszi Tom. Mármint, hogy így törődsz velem meg Billt próbálod észhez téríteni. Nagyon kedves vagy.
-Ez természetes. Beszéltem Daviddel. Kapunk még egy testőrt. Saki mellettünk volt mert nem osztódhatott de ha mellettetek lett volna ez nem történt volna meg. Így...ez van.-mondta Tom.
-Aha értem. Hát az jó.
-Ne búsúlj kicsi lány! Minden rendben lesz, majd meglátod.-mosolygott rám Tom.
-Remélem...-mondtam fáradtan. Elég későre járt már az idő így igencsak álmos voltam.
-Látom szeretnél pihenni. Igaz?
-Hát...eléggé kimerültem.-mondtam.
-Jól van. Akkor én megyek is. Majd holnap Tinával bejövünk vagy külön majd meglátjuk. Ja de várj! Hoztam valamit!-mondta és a zsebébe nyúlt.-Tessék a mobilod. Tina küldi.
-Jajj köszi. Nem is vettem észre, hogy nincs itt. Na mindegy kösz hogy behoztad.
-Nincsmit. Jóéjszakát szép álmokat és ne szomorkodj!
-Köszi! Neked is jóéjszakát szia!-köszöntem.
-Szia!-mondta és elment. Én ezek után nagyon sokáig nem tudtam aludni. Csak a telefonomat szorongattam...Eszembe jutott hogy talán felhívhatnám Billt. Vagy nem kéne? Igazából nem mertem megtenni...Semmitől sem féltem jobban, minthogy elutasít. Nem akartam, hogy újra megbántson. Inkább megpróbáltam aludni...

75.rész

-Hát örülök, hogy ilyen jól érzitek magatokat kinnt és ennyi jó üzletet köttök..Tök jó lehet nektek. Én is olyan szívesen kimennék most.
-Hát nyáron ha gondolod elmehetünk nyaralni oda.
-Viccelsz? New Yorkba?! Az eszméletlenül jó lenne!-mondtam lelkesen.
-Hát majd beszélhetünk róla.-mosolygott anyu. El se hinném. Kimenni New Yorkba álati lenne. A város ami sose alszik, divat, bulik awwh....
Rengeteget beszéltünk anyuval. Egészen el is feledtette velem a történteket. Amióta ideköltöztünk nem beszéltem anyuval valami sokat. Régen folyton beszélgettünk de most valahogy úgymindketten elfoglaltak lettünk. De most úgyéreztem végre pótoltunk ebből valamicskét...
Délben nekem el kellett mennem vizsgálatokra anyu meg haza ment pihenni. Kicsit egyedül voltam délután, újra rám törtek a tegnap és ma éjjel élményei. Aztán elaludtam...
Délután bejött Tina.
-Hogy vagy?-kérdezte.
-Köszi már jobban.-mondtam-Volt bennt anyu is, tök sokat dumáltunk meg minden.
-Aha és mikor engednek haza?
-Hát azt mondják ha nem lesz semmi akkor holnap után mehetek.
-Na az király.
-Ja nagyon...-mondtam kedvetlenül.
-Mi az nem örülsz, hogy jöhetsz haza?
-Hát nem is az csak...félek. Félek kimenni az utcára és nem akarok így suliba se menni. Érted?
-Jajj nem kell félni. A rendőrök elkapták már őket.
-Ja. Őket igen, de ki tudja hány ilyen őrült mászkál még az utcákon?
-De nem szabad ilyesmikre gondolni. 2x ugyanoda nem csap a villám és kétszer ugyanaz a rossz nem fog megtörténni veled.-erre hülyén néztem. Mióta lett mindenki ilyen bölcs? Tinától még életemben nem hallottam ilyen metafórát vagy minek hívják ezt, és anyu is ilyen pozitív pihent szöveggel jött....
-Ööö...te filozófus lettél, vagy mi?
-Nem ezt egy filmben hallottam-nevetett Tina. Erre én is jót nevettem.
-Gondolhattam volna-mondtam miután már jól kikacagtuk magunkat. Ezt szeretem Tinában....mindig bármilyen élethelyzetben meg tud nevettetni. Erre nem sokan képesek rajta kívül.
-Ja egyébként hoztam be neked cuccokat.-mondta.
-Igen, miket?
-Hoztam pizsit...
-Jajj neee! Azthittem valami normális hordható göncöt hoztál be...
-Nyugiiii. Nem vagyok hülye. A narancs-kék melegítődet is behoztam.-vigyorgott rám.
-Ohh hál' Istennek-mondtam mosolyogva.
-Na behoztam a laptopot, fésűt, tisztálkodó cuccokat, törcsit, még mielőtt közbeszólnál nem, elfelejtettem a sminkkészletedet elhozni, csak egy szemceruzával szolgálhatok, ja és itt a macid is :D
-Ohh Teddy macííííí!!!! De hiányzott már ^^ Köszi Tina.-és kikaptam a kezéből az én Teddymet és elkezdtem ölelgetni mint egy óvódás xD Mondjuk már babakorom óta megvan, ezért is a kedvencem^^
-Nincsmit. -közben kipakolt nekem.
-Bill hogy van-kérdeztem kicsit félve. Pontosabban nagyon is félve. Rettegtem a választól...
-Nem tudom.-mondta Tina feszülten.-Egész nap nem láttam őt. Meg Tomot se...
-Bennt aludt nálam a kórházban.-mondtam.
-Ki?-kérdezte meglepetten.
-Hát Tom. Nem mondta?
-Valahogy nem...
-Nagyon ki voltam borulva Bill miatt és ő megvgasztalt. Meg nem akart olyan lelki állapotban magamrahagyni és ittmaradt velem. Nagyon kedves volt és ez jólesett.
-Aha értem...-mondta kicsit hervadtan.
-Valami rosszat mondtam?-kérdeztem. Mindig észreveszem ha valami baja van Tinának. Most is láttam valamit a szemében.
-Nem te nem mármint dehogyis csak...
-Csak mi?
-Tegnap este miután elmentetek még Billel. Mi összevesztünk Tommal. De nagyon csúnyán. Haza is mentem. Csak mikor őt hívta Bill akkor jött át hozzám.
-De ugye nem szakítottatok vagy valami?
-Hát nem mondta ki egyikünk se hogy szakítunk...
-Biztos kibékültök majd...
-Talán.
-De ugye nem gondolod, hogy ő meg én?
-Nem dehogy!
-Akkor jó, mert tényleg csak vígasztalt, nem pedig rámmászott.
Ezek után inkább tereltük a szót a Kaulitz fiúkról....
-Tina kérdezhetek valamit?
-Persze!
-Nem tudsz valamit arról, hogy hogy kerültek a kommandósok oda?
-De! Mikor én bennt voltam nálad állítólag egy rendőr beszélt Billel. És ő akkor ezt megkérdezte és azt mondták hogy már rég óta figyelik ezeket az alakokat és gyakorlatilag általatok buktak le.
-Értem...-mikor kimondom, vagy valaki más kimondja, hogy Bill mindig elszorul a torkom. Már mindenki volt itt akire szükségem volt csak ő nem. Pont az aki még mindig a legjobban hiányzik...
Estefelé Tina hazament. Olyan hét körül elmentem letusolni és lefeküdtem aludni.Késő este lehetett már mikor arra ébredtem, hogy valaki bejött a szobába...
______________________________
Ja és akit érdekel a másik blogomba (www.ich-liebebill.blogspot.com) felkerült az új történet 4.része.
Holnap nem biztos, hogy lesz új rész, de csütörtökön biztos.

74.rész

Sziasztok! Remélem mindenkinek jól tellt a hétvégéje :) Nekem elég rettenetes volt ezért is nem hoztam új részt, viszont most itt a 74.rész :)
Ja és a csetben mindenkinek köszönöm szépen a kommenteket :)
______________________________________________________


-Nem büntetni akar téged. Vagyis nem téged akar bűntetni. Hanem magát mert felelősnek érzi magát, de...nyugodj meg. Észhez fog térni...
-Tudod amikor ott voltam csak arra vártam, hogy vége legyen ennek a rémálomnak és Billel lehessek. És utána amikor itt a kórházban felébredtem és mondták, hogy terhes voltam...de csak voltam akkor ez után még inkább szükségem lett volna rá. És mikor bejött hozzám ezzel a viselkedésével annyira megbántott, hogy azt nem tudom elmondani...
-Figyelj kislány! Most ne törődj ezzel. Nagyon sok pihenésre van szükséged most. Szerintem aludd ki magad, és holnapra te is meg Bill is más színben látjátok majd a világot...Ha gondolod itt maradok veled éjszakára ha nem akarsz egyedül lenni.
Tom annyira rendes volt. Nem is számítottam rá, hogy ennyire segítőkész. És ez elmondhatatlanul jól esett nekem. Semmi másra nem vágytam csak hogy valaki törődjön velem, mellettem legyen és hogy biztonságot nyújtson a közelsége. Bár ezt a feladatot csak Bill tudta volna 100%osan teljesíteni, most mégis jólesett ez Tomtól.
-Nagyon jól esik hogy megtennéd, de miattam nem kell. Ott van Tina is és nem várhatom el tőled hogy itt virrassz mellettem. Ez nem a te feladatod lenne...
-Most nem ez a lényeg. Nincs szívem itthagyni téged ilyen állapotban egyedül. Ittmaradok veled.
-Köszönöm Tom...

***

Felébredtem. Hirtelen azt hittem az egész álom volt, de mikor észre vettem a kórházi szobát sajnos rá kellett jönnöm, hogy mégsem álmodtam...Megfordultam és ott volt mellettem az ágyban Tom. Hogy kerül az ágyamba Tom?!

Kicsit megerőltettem az agyam. Addig világos, hogy Bill megbántott és Tom felajánlotta, hogy ittmarad aztán...aztán mi is volt? Már nagyon fáradt voltam...Igen, talán mintha Tom lefeküdt mellém, hogy kicsit megnyugodjak. Igen, de mit keres a keze a derekamon? Kicsit kínosan éreztem magamat ettől...

-Tom!-próbáltam felkelteni. Kinyitotta a szemét, és rámmosolygott.

-Jóreggelt kislány! Jólaludtál?

-Igen...csak rémesen érzem magamat.

-Fáj valamid?

-Kicsit a fejem és a hasam.

-Kérjek neked egy gyógyszert?

-Áhh, nem kell köszönöm.

Tom felkellt.

-Hány óra van?-kérdezte.

-Nem tudom...

Ekkor nyílt az ajtó. Odanéztem és...

-Anyu!-kiáltottam fel boldogan.

-Jajj kislányom.-rohant oda hozzám.-Uramisten! Mi történt veled? Hogy vagy?-agyba főbe ölelgetett közben. Nem is gondoltam volna, hogy hazajön miattam Amerikából. De most nagyon örültem ennek.

-Már nincs semmi baj. Megvagyok. Voltál otthon?

-Igen Tina mindent elmondott. Úgy sajnálom...

-Hát igen. De van még valami...

-Te jó ég! Mi?

-Ömm...Veroccs! Mostmár látom nem vagy egyedül haza megyek, de majd este felé beugrok hozzád. Ok?-szólt Tom. Szegényről hirtelen meg is feledkeztem.

-Ja jó rendben. És Tom! Köszönök mindent...

-Nincs mit. Ez természetes.-és kiment.

-Hát ő?-kérdezte anyu.

-Ezt akartam elmondani...-elmondtam az egész történetet, aztán azt is hogy Bill milyen volt és hogy Tom itt aludt velem.

-Ez nagyon nem szép dolog Billtől, hogy itthagyott.

-Hát nem...Tudod milyen rosszul esett?

-Gondolom kicsim.

-Egyébként hogyhogy itthon vagy?-kérdeztem.

-Tina felhívott még este. Persze rögtön indultam haza az első géppel. Henrik és Simone-ék kinnt maradtak Amerikában még.

-Értem. Ksözönöm, hogy így siettél. Nem kellett volna miattam...

-Miket beszélsz?! A lányom vagy ez a minimum...

-Köszi...Olyan szörnyen érzem magam. Mintha az egész életem romokban heverne...Főleg, hogy elvesztettem a babát akiről még nem is tudtam. Ez annyira rettenetes.

-Tudom kicsim...de ha belegondolsz, lehet hogy így jobb is.

-Tessék?

-16 évesen elég kemény lett volna, hogy anya legyél.

-Anyu, te hallod magad? Nem ez a lényeg! Ha ez nem történik meg akkor se vetettem volna el soha!!!

-Jó, jó de...ha tényleg belegondosz így jobban jártál.

-Jobban jártam?!

-Igen. Így nem veszíted el a fiatalkorodat.

-Anyu tudd hogy miről beszélsz! Neked az unokád lett volna! És te arról papolsz, hogy így jobb meg minden? Gondolod köszönd meg az elrablóimnak, menj be hozzájuk a sittre és vigyél nekik sacher tortát!-eszméletlenül kiakadtam anyura. Persze talán lehet benne valami amit mond, de hogy tud MOST és itt ÍGY beszélni, és ILYENEKET mondani?

-Jajj kicsim nem úgy értettem. Csak próbállak kihúzni a depresszióból, hogy még a rossznak is tudd a jó oldalát nézni.

-1: Nem vagyok depressziós! Billre van szükségem és ennyi. 2: Te biztos Amerikában voltál? Nem valamelyik Ázsiai országban, mondjuk Indiában? Beálltál buddhista szerzetesnek, vagy mi? Hallod magad ilyenkor?

-Nem nem álltam be szerzetesnek és nem Ázsiában voltam. Egyszerűen segíteni szeretnék.

-Jó persze értem. Szerintem hanyagoljuk a témát mert csak felhúzom magamat...Mesélj inkább milyen volt Amerika!
_____________________________________________________

Délután még valoszínűleg felteszem a 75.részt, de ha mégsem akkor holnap reggel.

73.rész

(újra Veronika szemszögéből)
10 perc múlva megjelent az ajtóban Bill. Idáig csak őt vártam. Olyan jó őt újra látni. Az arca tényleg nagyon megviselt de...semmi másra nem vártam az elmúlt órákban csakhogy az ő karjaiban lehessek...
-Bill!-mondtam neki és fel akartam volna kelni de éles fájdalom hasított a hasamba ígyhát inkább maradtam. Bill odajött mellém és leült a székre. Fejét lehajtotta és egy szót sem szólt. Nem értettem. Meg se kérdezi mi van velem? De még csak nem is köszön?
-Bill?
Csak ülltem éskérdőn tekintettem rá. Ő meg még véletlenül se nézett rám. Most mi baja van velem? Én sokkal több mindenen mentem keresztül mint ő, és ő haragszik rám, vagy mi?
Kb. 10 percig ülltünk így.
-Bill mondj már valamit!-mondtam miközben a sírás folytogatott.
-Mit mondhatnék?-nézett rám. Tekintetében csak sötétséget láttam.
-Ezt hogy érted?
-Hogy? Miattam megvertek és megaláztak téged, és ha ez nem lenne elég a közös gyerekünket aki volt és nincs, miattam vesztetted el! Ezek után szerintem nekem van a legkevesebb jogom bármit is kérdezni tőled...-Nem...nem lehet, hogy magát okolja!
-Bill...jól értem, hogy te most magadat okolod?-kérdeztem.
-Én veled voltam. És nem tudtalak megvédeni. Innentől kezdve az én hibám.
-Bill ez hülyeség gyere már ide!-meg akartam ölelni de eltolt. Ekkor minden maradék tartásomat elveszítettem. Kitört belőlem a zokogás. Úgy éreztem Bill nem szeret. Hogy lehet ennyire hülye, hogy magát okolja. Nem veszi észre, hogy nekem nem az undokoskodására, és az önmarcangolására van szükségem, hanem arra hogy mellettem legyen???
-Bill én szeretlek és nem okollak téged! Bill te már nem szeretsz engem?-kérdeztem.
Bill nem válaszolt csak felállt és elment. Nem tudtam felfogni azt ami most történt. Kidobott? Mindennek vége? Úgy beszélt velem mint a lópokróc, aztán feláll és szónélkül elmegy?
Visszadőltem az ágyra, hátat fordítottam az ajtónak és csak sírtam. Egy 10 perc múlva arra lettem figyelmes hogy nyílik az ajtó. Nem néztem hátra, hogy ki az. Lehet hogy Bill meggondolta magát?
-Szia Veroccs! Jól vagy?-hallom Tom hangját. Megfordultam. Ő leüllt az ágyam szélére. A szemei pont mint Billé...csak az övében legalább nem hidegség van hanem törődés.
-Szia! Nem kifejezetten...-mondtam.
-Most találkoztam Billel. Ingerült volt és elrohant. Összevesztetek?
-Hogy összevesztünk? Összeveszni csak akkor lehet ha beszélgetünk. Bill szó nélkül bejött leüllt a székre, nem szólt hozzám aztán beadta nekem a dumát hogy ő azért nem beszél velem, mert minden az ő hibája. Erre mondtam, hogy ez hülyeség. Aztán megkérdeztem tőle, hogy egyáltalán szeret-e még. Erre ő...-nem bírtam folytatni csak sírni tudtam. Tom átölelt. Annyira jólesett most valakinek az érintése. Biztonságban éreztem magam a közelségétől, és úgy éreztem mintha megnyugodnék. Tudtam, hogy nem Tomot kéne itt ölelgetnem, de most muszály volt mégis valakinek kiadnom a fájdalmamat...
-Beszélek majd vele. Ne törődj vele ilyenkor. Annyi stressz érte, hogy így vezeti le. Holnapra, de max. egy két nap és újra a régi lesz.-Ránéztem Tomra.
-Tom! Nekem nem egy két nap vagy egy két hét vagy mit tudom én mennyi idő múlva van rá szükségem! Hanem most! Most ebben a percben is, és a következő órákban napokban és hetekben. Meddig várjak rá? Miért engem büntet?

72.rész

Tudom, hogy tegnapra ígértem új részt de egy szabad másodpercem nem volt délután meg este ígyhát csak most tudom feltenni. Ma lehet, hogy lesz még egy de ezt már nem ígérem biztosra :)
_________________________________________
Kb. egy óra telhetett el az óta, hogy bejöttek a kórházba. Egyszercsak látják, hogy a műtőből kitolnak valakit, és egy orvos odajött hozzájuk.
-Önök Veronika hozzátartozói?-kérdezte.
-Igen, de mondja már mi van vele-mondta Tom idegesen.
-Nos az a helyzet, hogy Veronikának spontán vetélése volt...
Döbbent csend következett.
-Hogy mije?-hebegett Tina.
-Igen, még nagyon fiatal volt a terhessége, egy hónapos se lehetett és akkora stressz érte, hogy nem bírta a szervezete ráadásul nem egy ütést is kapott hasi téren is és ez már annyira megeröltette a szervezetét, hogy elment a baba.
"Nem...az nem lehet! Terhes volt? De hát hogy? Hiszen csak egyszer voltunk együtt, és akkor is...vagy mégse? És nem szólt? Lehet, hogy nem is tudta? Gyerekünk lehetett volna? És elment? Az nem lehet...lehetetlen.Ez csak az én hibám, senki másé csak az enyém"(Bill)
-És...és...és mennyire súlyos az állapota?-kérdezte Tina.
-Már túl van a nehezén, csak pihennie kell nagyon sokat.
-Be lehet hozzá menni?-kérdezte Tina.
-Igen, de egyszerre csak egyvalaki menjen be hozzá.
Bill kővédermedve bámult maga elé. Nem tudta teljes mértékben felfogni a hallottakat. Ez már túl sok volt neki egy napra...
Tina eközben bement a kórterembe.
(ezt most Tina szemszögéből fogom írni)
Veronika ébren volt. Kisírt szemekkel nézett rám. Arcán több ütésnyom is látszódott, de ezen felül látszott mennyire megviselt állapotban van.Azonnal odamentem hozzá és leültem az ágya szélére majd megöleltem. Ő csak sírt a vállamon. Nem tudtam mit mondjak neki. Szörnyű volt így látni őt...
Aztán kimászott az ölelésemből.
-Hogy vagy?-kérdeztem.
-Szerinted? Tina, te tudod...te tudod mi történt?-kérdezte remegő hangon.
-Csak annyit tudok amit Bill mondott és amit most az orvos. De mond mit csináltak veled?
Egy pár percig csak hallgatott.
-Megvertek...aztán meg akartak erőszakolni. Majd az az álat arra akart kényszeríteni,hogy...hogy...
-Tudom értem...
-Na aztán meggondolta magát és inkább újra ütött az az álat! Aztán asszem jöttek a kommandósok de elájultam és nem emlékszem semmire. És aztán itt...most...jött egy doktornő és azt mondta, hogy...-nem bírta folytatni a zokogástól. Őt most egyszerre érte annyi fájdalom mint más embereket egy élet alatt se gyakran...Elrabolták, megverték, megtudja hogy 16 évesen teherbeesett de elvesztette a babát...feldolgozhatatlan.
-Minden rendbe jön meglátod. Azokat a bűnözőket letartóztatják és nem kell semmitől se félned. Egyébként meg Bill is majd vigyáz rád.
-Tudod mit Tina? Nem az fáj a legjobban, hogy megvertek...nem is hogy elraboltak. Hanem, hogy lett volna Billtől egy gyerekem. Lehet, hogy csak 16 éves vagyok de akkor is! És miattuk elveszítettem. Ezt én nem tudom elviselni.
Igen ám, de most tudott róla hogy terhes vagy sem. Mert nem mindegy. És nekem azt mondta védekeztek akkor hogyhogy?
-Nyugodj meg...most ezt átvészelitek Billel együtt és utána minden rendben lesz megint boldogok lesztek meg minden...Oksi?
-Billel mi van?
-Jól van....a körülményekhez képest.
-Beküldöd hozzám?
-Persze.Majd reggel bejövök hozzád. Szia!

71.rész

1000 bocs mindenkitől h ilyen soká hoztam részt, de nem volt időm írni :S Na mindegy itt a következő és délután még 1 rész biztos de lehet hogy 2 rész :)
És mindenkinek aki írt a csetbe köszönöm a véleményét :) :)
______________________________________________________
A kórházban Veronikát azonnal bevitték egy vizsgálóba. Bill kinnt várakozott. Elővette mobilját, és feltárcsázta Tom számát.
-Igen...-szólt bele idegesen.
-Tom baj van beszélnünk kell!
-Muszály most? És hol vagy?
-Igen muszály most!-üvöltött Bill.
-Jól van már! Mondjad mi van.
-Gyertek be a kórházba itt vagyunk.
-Mi? Miért vagytok ott? Baj történt? Bill mi van?
-Figyelj megtámadtak, elvittek minket jajj Tom ez nem telefon téma gyertek már!!!-Bill már a könnyeivel küszködött, és letette a telefont. Egyszerűen nem tudta feldolgozni ezt az egészet amin most átmentek.
A telefon beszélgetés után szinte azonnal orvosok jöttek ki abból a vizsgálóból ahol Veronika is volt, és egy ágyon tolták őt ki. Kezéből infúzió lógott ki és mindenki sürgött-forgott körülötte. A műtő felé vették az irányt.
Bill amint nyílt az ajtó fölpattant és odaugrott egy doktorhoz.
-Doktornő mondja mi va...
-Nézze fiatalember nagyon sürgős ellátásra szorul a barátnője, de kérem nyugodjon meg és ülljön vissza.-mondta és visszanyomta Billt a székbe. Bill csak pislogott. Szörnyen érezte magát. Fogalma se volt, hogy mi van. Senki nem szólt neki egy szót se semmiről...Végre boldog volt...szeretett valakit...és az ő hibájából valami baja történt??? Mint egy rémálomban...És ha mindjárt felébredne? Kiderülne, hogy ez nem a valóság? És Mellette ébredne fel, úgy mint régen? Egyáltalán lesz valaha is minden olyan mint régen?
Minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnt. Bill teljes mértékben megadta magát...jöjjön aminek jönnie kell. Ott ült a székben arcát tenyerébe temette és zokogott. Nem tudta és nem is akarta visszafojtani a könnyeit...
-Bill!-hallotta meg Tom hangját.Éppen akkor lépett be Tom és Tina és már rohantak is Billhez. Bill fölállt. Tom mikor odaért Bill rögtön a nyakába borult. Bill csak sírt, megszólalni se tudott. Mikor kibontakozott Tom az öleléséből rögtön kérdezte:
-Bill mondd mi történt?
Bill elmesélte az egész történetet.
-És mi történt Verával? Mi van most vele?-kérdezte ijedten Tina. Persze mindkettőjüket sokkolta ami Billékkel történt.
-Nem tudom...nem tudom mi lett vele...nem tudom mit tettek vele. És az orvosok se mondtak semmit...De az én hibám, értitek?
-Nem Bill nem a te hibád. Te semmit nem tehettél.-nyugtatta meg Tina.-Nekem viszont most telefonálnom kell. Fel kell hívnom anyut.

70.rész

Nem tudom mennyi időt mehettünk, teljesen elvesztettem az időérzékemet. Csak azt tudtam, hogy valami bajom lehet. Nem kizárt, hogy leszakadt valami májam? Vagy vesém? Fogalmam nem volt...már nagyon nehezen vettem a levegőt is. Ráadásul egy szűk csomagtartóban voltunk ketten. Bill se volt fényes állapotban, de ő már kezdte visszanyerni az erejét. Folyamatosan szavakkal tartotta bennem a lelket, és beszéltetett nehogy elveszítsem az eszméletemet. Egyszercsak megállt az autó. Hallottuk ahogy a gengszterek kiszálltak. Majd hallottuk lépteiket és kinyílt a csomagtartó. Ivan azonnal megragadott engem és kiráncigált.


-Ne...hagyjál! Nem birom...-mondtam és összestem de ő elkapott és elkezdett rángatni egy épület felé.


-Nem látjátok, hogy rosszul van? Orvos kéne neki! Kérlek vigyétek el orvoshoz...könyörgök...-hallottam Bill hangját.


-Pofa be kisköcsög!-ez meg már az egyik fogvatartónk volt. Ez után egy ütést hallottam és Bill nyögését. Majd ezt nem láttam de őt is elkezdték utánam vinni.


-Na kislány most bemegyünk és szórakozunk egy kicsit. Jó lesz?-lehellte a fülembe Ivan, miközben elkezdett megint fogdosni.


-Ne! Hagyjál!-mondtam.


-Dehogy hagylak.-mondta. Elértünk az épületbe. Berúgta az ajtót. Sötét volt tehát semmit se láttam. De tovább tolt maga előtt még 2 helyiségen. Aztán megállított és feloltotta a villanyt, majd becsukta az ajtót. A helyiség kopott volt. Egy ágy volt benne, egy asztal, két szék, és egy szekrény. Engem ledobott az ágyra. Borzalmasan féltem. Sejtettem mi fog következni...


-Mit akarsz tőlem?-kérdeztem és a sarokba húzódtam majd felhúztam a lábam. Ivan kéjenc vigyorral közeledett felém.


-Szűz vagy még?-kérdezte. A szivem már legalább 200zal vert. És a szemem megtellt könnyel.


-Nem...-mondtam elszorult torokkal.


-Végülis nem baj...-mondta és kicsatolta az övét.


-Mit akarsz tőlem?-kérdeztem mostmár hisztérikusan.


-Ha ügyes vagy jó helyre kerülsz. Ha nem engedelmeskedsz akkor csak neked lesz roszabb.-rámhajolt és elkezdte levenni a felsőmet. Én löktem el a kezét.


-Hagyjál!-üvöltöttem, de ő erősebb volt. Lefektetett és egyik kezével mindkét karomat lefogta a másikkal meg ismét végigtaperolt és elkezdett vetkőztetni. A felsőmet már sikerült lehámoznia így felül már csak egy melltartó volt rajtam. Borzalmasan éreztem magamat. A félelem, és a megaláztatottság vegyes érzelmei keveredtek bennem. Mi lesz velem? És vajon Billel mi lehet?


-HAgyjál mááár!-sikoltottam. Egy pillanatra megölrültem ugyanis lemászott rólam. Gyorsan visszavettem a felsőmet. Közben még mindig iszonyúan fájt a hasam...


Ivan megfordult és rámnézett.


-Én úgy akartam, hogy neked jó legyen. De így nem ezt már nem fogod élvezni annyira!-mondta. És kigombolta a nadrágját, majd lassan lehúzta a cipzárt. Tudtam mire akar kényszeríteni. Nem akartam! Becsuktam a szemem térdemrehajtottam a fejemet és csak zokogtam. EZ már mindennek a teteje. Bárcsak felébrednék, hogy ez csak egy rosz álom...

***

Eközben Billnél:

Billt megkötözték, de mást szerencsére nem csináltak vele. Már nem bántották. Ő a sarokban üllt. A másik két gengszter pedig egy asztalnál ülltek és kártyáztak meg közben vedeltek mint a gödény.

-Mit csinál vele?-kérdezte.

-Mi? Te szóttá?-kérdezte az egyik.

-Mit csináltok a barátnőmmel?

-Ivan eljátszadozik vele. Egyébként meg semmi közöd hozzá.

Bill lehajtotta a fejét és csendben sírt. Úgy érezte kudarcot vallott. Nem tudta megvédeni a barátnőjét...És most ki tudja micsoda kínokon megy át. Miatta...hiszen mielőtt elindultak Veronika fgigyelmeztette...mintha érezte volna...azt mondta veszélyes ilyenkor kinnt, ő mégis erősködött. Miért? Miért kell, hogy így legyen ez?

Egyszerre borzalmas nagy zaj csapódott és valaki kirúgta az ajtót. AZ egész szempillantás alatt történt. Hirtelen legalább 35 fegyveres kommandós termett a szobába. Bill azt hitte káprázik a szeme. Hogy kerülnek ide? Ez igaz? Megmenekülnek? A kommandósok elkapták a két gengsztert. Egy odament Billhez.

-Jól van fiatalember?-kérdezte.

-Igen, de a barátnőm. Bennt van abban a szobában.-mondta. A kommandósok elvitték a két gengsztert és berontottak abba a szobába ahová Veronikát vitték.

Közben Billt az egyik kommandós kivezette. NAgyon sok rendőrautó volt ott. És egy mentő is. Billt a mentőkhöz vitték és ellátták a sérüléseit amiket az ütések okoztak. Egyszercsak meglátta barátnőjét amint egy kommandós a kezében hozza ki...eszméletlenül.

-Mi van vele?-pattant fel Bill rögtön és rohant volna oda, de a mentőorvos visszatartotta.

-Nyugodjon meg, majd mi ellátjuk!

Veronikát a mentőbe betették és Billt kitessékelték ameddig megvizsgálták.

10 percig vizsgálták, majd egy mentőorvos kiszólt Billnek.

-Ön a hozzátartozója?

-Igen, vagyis a barátja vagyok.

-És szeretne vele jönni a kórházba?

-Olyan súlyos kórházba kell vinni?-döbbent meg Bill.

-Igen. Sürgősen, ugyhogy ha igen akkor kérem szálljon be.-Bill azonnal felpattant a mentőbe. Veronikát látta amint ott fekszik. Lélegeztető gépen volt, egy infuzió folyamatosan ment neki, az szívverése pedig nagyon gyenge volt. Ott üllt mellette, és a kezét fogta. Közben sírt.

-Doktor úr mi a baja?-kérdezte.

-Nem lehet pontos diagnózist felállítani ameddig nem voltak meg a szükséges vizsgálatok.

-Értem...-mondta Bill.

10 perc múlva megérkeztek a kórházba.

69.rész

Sziasztok!Mivel hétfőre ígértem új részt, és csak ma hoztam, ezért ma kettő részt is felteszek. :)
____________________________________
Félve néztünk a kocsira. Bill kicsit maga mögé tolt engem így én csak a válla mögül pislákolhattam ki. A kocsiajtó kinyílt, és kiszállt belőle az a pasas aki leginkább beszólogatott nekünk. Magas, nagydarab kopasz álat volt. Majd szép sorban a többiek is ki szálltak. Nem tudtuk mi lesz most, de én nagyon féltem. Mi lesz ha bántják Billt?
-Hova lesz az út szépségeim? Ja te nem is lány vagy ohh bocsánat.-gúgyolódott mire a többiek röhögtek.
-Mit akartok tőlünk?-kérdezte Bill. A hangja teljesen magabiztosan csengett de éreztem, hogy feszült és fél. Én csak attól féltem nehogy valami hülyeséget csináljon...
-Tőled? Semmit. De a cicád nem rosz bőr. Ő már inkább hasznunkra vállna.
-Őt hagyjátok békén!-szólt Bill.
-Mert ha nem mi esz? Megversz?
-Hagyjátok békén!-ezek után közeledni kezdtek felénk, majd hirtelen 2 rávetette magát Billre, egy pedig engem kapott el. Borzalmasan megijedtem. Mi lesz most??? Billt elkezdték ütni. Csak a fájdalmas nyögéseit hallottam. A szemem megtellt könnyel.
-Neeeeeeeeeeeeee!!!!!!!Hagyjátok már! Biiiiiiiiiiiiiill!!!!!!!!!!!!!!!!-visítottam, de az egyik hátulról szorított és most elkezdett rángatni.
-Pofa be kiskurva ha jót akarsz magadnak!-üvöltötte a fülembe és pofon vágott. Azt hittem el tört az orrom. Még jobban zokogtam. Az az álat elkezdett a kocsi felé rángatni miközben végigtaperolt.
-Hagyj már békén!!!!!!!!-mondtam.-Biiiill segíts!!!!-de Bill nem tudott segíteni. Már nem hallottam őt, és nem is láttam. Valahová elvitték miközben én nem láttam. A helyzetem egyre kilátástalanabb volt. Mi van Billel? Mi van ha...Nem erre nem szabad gondolnom! És most mi lesz? Ez az álat meg fog ölni? Vagy megerőszakol? Elad prostinak? Mi lesz most?
Tovább vonszolt a kocsihoz én pedig megpróbáltam megrúgni de csak kicsit sikerült aztán a körmeimet belemélyesztettem a karjába.
-Áhh te kis mocskos ribanc! Ezért most kapsz!!!-Előszőr felpofozott. Borzalmasan fájt. Felsikoltottam. Majd gyomron vágott. Ekkor a földre rogytam a fájdalomtól. Már szinte nem láttam semmit. Aztán megint felpofozott, majd felráncigált a földről. Valami baj történt...a hasam iszonyúan féjt. Majd belepusztultam. Ilyet még nem éreztem...
-Jössz már Ivan?-kérdezte a főnök a volán mögül?
-Megyek csak kicsit vad a cica de már lecsillapítottam.-mondta.Majd felnyitotta a csomagtarót. A szivem majd kiugrott a helyéről! Ott volt Bill.És engem is bevágott a mint már kiderült Ivan nevű fogvatartóm.Majd ránkcsukta a tetőt. Iszonyú szűk volt a hely. De Bill ott volt mellettem.
-Jól vagy szivem?-kérdezte gyenge hangon.
-Jajj mit tettek veled?-kérdeztem zokogva.
-Velem ne törődj! Te jól vagy?
-Nem...valami baj van. A hasam...nagyon fáj...nem tudom. Már el kellett volna múlnia...
-Megütött?-kérdezte Bill.
-Igen...többször is.-zokogtam. Nem bírtam felfogni amik történtek. Fogalmam se volt mi lesz most. És egyre rosszabbul éreztem magam. Nagyon fájt mindenem...főleg a hasam.Innen nincs kiút. Bele kell törődni a sorsomba bármi legyen is az...

68.rész

Reggel összepakoltunk. Mi Billel megintcsak a lovakkal indultunk útnak. Tináék meg kicsit sétáltak és kocsival Saki vitte őket haza. Mi Billel visszavittük a gyönyörű állatokat a lovardába. Majd mi is elindultunk haza. Kb. délután 3 volt mire hazaértünk. A délután folyamán egy csomót dumálgattunk meg ökörködtünk négyesben. Aztán DVD-t néztünk. Már vagy este kilenc lehetett. Billel a nappaliban ülltünk.
-Nem megyünk el sétálni?-kérdezte Bill.
-Ilyen későn?-kérdeztem.
-Hát miért ne?-kérdezte Bill.-Telihold van és olyan szép ilyenkor minden. Naa menjünk el!-könyörgött.
-Hát jó-egyeztem bele. Gyors felkaptunk egy pulcsit meg egy vékony kabátot. Szóltunk Tináéknak, hogy elmegyünk (erre ők közökték, hogy jól van ne siessünk xD)
Kiléptünk az ajtón. Nagyon kellemes volt kinnt az idő. És tényleg gyönyörű tiszta volt az ég. Szépen ragyogtak a csillagok és a telihold is csodálatos volt. Billel kézenfogva elindultunk.
-Szeretsz itt lakini Magdeburgban?-kérdeztem.
-Igen. 8 éves korunkig itt laktunk. Aztán Lotischébe költöztünk. Baromi unalmas volt ott laknunk. Tommal soha semmit nem tudtunk csinálni. Vol szép erdő rét meg minden de én rühellek a természetben lenni. Nagyváros, élet, pezsgé sez az amit én szeretek. És ez az ami Lotischéban nem volt. Viszont most a TH miatt rá tudtuk venni anyut, hogy költözzünk ide vissza, Egyrészt azért mert így nem kell utazgatnunk a próbák miatt, másrészt mert itt jobb nekünk.És te? Szeretsz itt lenni?-kérdzete.
-Hát szerinted?-kérdeztem vigyorogva.Bill erre nevetett.-Mielőtt itt laktunk nem volt olyan szinte, hogy 3 hónapnál többet lakjunk egy helyen. Anyu egyedülálló volt, és F&S divatcégnél dolgozik biztos ismered...
-Az F&S-nél??? Anyu is ott dolgozik. A tervezőknek szokott segíteni. Mert tudod ő varrónő.
-Hát ez tök jó!-mondtam.-Anyu meg azt dolgozza, hogy az országban a cégnek a boltjaiban meg gyáraiban ő szokta felügyelni a gyártást, hogy minden rendben van e meg így intézkedik ha bajok vannak. És ezért mindig ide-oda megyünk. Henrik anyu pasija is ott dolgozik. Ő az igazgatója a cégnek. Ugyhogy most hozzáköltöztünk. Ja de hogy mit csinálnak Amerikában azt nem tudom...
-Hát azt én se. Egyszerűen csak leléptek...De mindegy.
-Egyébként hova megyünk most?-kérdeztem.
-Hát csak úgy megyünk-mosolygott Bill.-Vagy nem megyünk el megnézni az Elbát?
-Az nincs messze?-kérdeztem.
-Dehogyis! Itt van nem messze!-mondta Bill és lekanyarodtunk egy forgalmas főútra mentünk. Nagyon sok ember jött-ment az utcán. Néhányan megbámulták Billt de mentek tovább.
-Nem szokott néha zavarni, hogy ennyien felismernek az utcán?-kérdeztem.
-Hát már megszoktam. Ez a sikerrel jár :)
Elhaladtunk egy diszkó előtt ami előtt egy csomó fiatal állt.
-Nézzétek, az ott nem az a kis csíra énekes? Tudjátok abból a TH-ból!-hallottam egy pasi hangját. Rögtön a hang irányába fordultunk. 5-6 ilyen ilyen tipikus suttyó gyerek állt az egyik oszlopot támasztva mögöttünk. Egyenként minimum egy mázsát nyomtak, és vagy 190 centi magasak. Bill azonnal indult tovább és engem is húzott magával. Én is minnél gyorsabban el akartam tűnni onnan.
-nem kell törődni veük.-mondta Bill.-Szerintem menjünk kevésbé forgalmas helyre.-mondta Bill.
-Jó a segged cicám!-kiabálta utánam az egyik suttyó. Bill nagyon dühösen fordult meg. Pedig az előbb mondta, hogy nem kéne foglalkozni velük.
-Bill szivem menjünk!-mostmár én rángattam volna őt tovább. De nem hallgatott rám a suttyók meg folytatták a beszólogatást, és már nem Billnek címezték azokat hanem nekem.
-Nem jössz velünk szórakozni?
-Mit akarsz ettől a buzigyerektől? Vannak itt igazi férfiak is.
-Bill gyere már menjünk innen-mondtam. De Bill nem hallgatott rám.
-Azonnan szálljatok le a barátnőmről! Világos?-mondta fenyegetően Bill.
-Miért külömben mi lesz?-kérdezett vissza az egyik.
-Mégegyszer mondom szálljatok le róla.-mondta Bill és továbbmentünk. Ezek után nem szóltak utánunk. Beültek egy fekete Mercedesbe és elhajtottak. Lekanyarodtunk egy szűk utcára.
- Bill ígérd meg ha még egyszer ilyen történik nem hősködsz! Megígéred?
-De nekem meg kell téged védenelek! Nem hagyhatom, hogy ilyeneket mondjanak neked.
-De Bill én meg azt nem szeretném, hogy bajod essen. És ha megvert volna az egyik?-kérdeztem.
-De nem vert meg.-mondta Bill.
-De bajod eshetett volna.
-De nem esett.
-Jó de akkor se csinálj ilyet. Ha miattam esne valami bajod, azt soha az életben nem bcsájtanám meg magamnak.-bújtam hozzá.
-Nyugodj meg kicsim. Semmi baj nincsen. És nem is lesz. Rendben?
-Rendben.
Némán haladtunk végig az utcán. Miközben mentünk Bill átkarolt.
-Így sokkal jobb-mosolyogtam.
-Örülök :)
Egy 10 perce mehettünk már mikor én valami zajt hallottam.
-Mi volt ez?-kérdeztem rémülten.
-Ööö...Mi? Én semmit nem hallottam.-mondta.
-De én igen! Bill szerintem forduljunk vissza. Nézd meg milyen kihalt minden. Én félek...-mondtam remegő hangon. Bill magához ölelt.
-Ne félj!-suttogta-Én itt vagyok veled.
-Tudom.-mondtam-De Bill kérlek menjünk vissza.-Igazából én se értettem magamat. Már amikor elindultunk nagyon rossz érzésem volt. Aztán végülis meg is lett a baj, mert ott volt ez az incidens azokkal a barmokkal.És most ez a kihalt utca, és az előbb az a zaj... Egyfolytában olyan érzésem volt mintha valaki követne minket...
Bill sóhajtott egyet.
-Ha tényleg ennyire félsz akkor jó menjünk.-mondta. És visszafordultunk. Még sokkal szorosabban hozzábújtam Billhez. Érezni akartam a közelségét, hogy ott van velem és akkor semmi baj nem eshet.
Egyszercsak fény támadt a hátunk mögött. Egy autó közeledett. Gyorsan elugrottunk az utból mert nagyon gyorsan jött. Mikor közelebb ért megláttuk: az a fekete Mercedes amivel azok a kötekedő alakok elhajtottak. Borzalmasan megijedtem. Mint még soha és szerintem már lassan annyira szoríthattam Billt, hogy csoda, hogy nem fulladt meg. Ő is jobban magához húzott.
-Most mi lesz?-kérdeztem.
-Semmi nem lesz. Csak erre járnak. Továbbmennek.-nyugtatott Bill. Mikor a kocsi már egészen közel járt, megállt. Éppen előttünk.