15.rész

-De ez jó neked?-kérdeztem.
-Jó?-sötéten elmosolyodott.-Ez van, ezt kell szeretni...
Ha most okosabbik énemre hallgatok, abbahagytam volna a faggatózást, mivel éreztem, hogy Tom nem akar beszélni erről, és azt is, hogy nála is éppen olyan vizekre eveztem amikre nem lenne szabad. Titkolózik, falat von maga köré. Érzem...pont mint Bill. De miért? Mi az a nagy titok amiről ennyire nem szabad tudnom?
-De Tom! Amin tudsz változtatni azon változtass! Ha tehetsz egy cél elérése érdekében azért tenned kell, nem igaz?
-Pontosan Lena!-mondta és egy nagyot kortyolt kakaójából-Éppen ezért fogadom el a sorsom. Ha tehetnék érte, tennék, ezt elhiheted nekem. Így meg...élek azzal amit az élet ajándékoz nekem!
-Ugyan miért ne tehetnél?-fogalmam sincs honnan szedtem a bátorságot ahhoz, hogy ilyen erőszakos és tolakodó legyek Tommal szemben, de egyszerűen zavart, hogy ilyen, nem boldog, és nem akar magán segíteni.
-Jajj...Sok mindent nem értesz még Lenácska...De majd...
-Khm...-köszörülte meg Bill a torkát. Szegényről idáig tudomást se vettünk. Ez a köhhintés olyan volt, mintha Bill figyelmeztette volna Tomot, hogy hagyja abba a fecsegést, ugyanis szúrós tekintettel nézte fivérét, mire az azonnal témát váltott.
-Öhm...Luckynak adhatok egy kis sütit?
-De csak egy kicsit...-ezzel felfogtam, hogy túl sokat kérdeztem, buta liba vagyok és inkább fogjam be a számat.-Mert mi megyünk mostmár fel.
-Mentek? Miért? Ne már szivem...-mondta Bill és átölelte a nyakamat.
-De most megyünk Bill. Majd hívj, oké?
-Lena, ugye nem az előbbi miatt mész?-kérdezte Tom. Hihetetlen, hogy Billhez hasonlóan Tom is tökéletesen átlát rajtam. Lehet, hogy valami földöntúli képességekkel rendelkeznek mégis? Vagy csak kiválló emberismerők...
-Nem, Tom. Nem amiatt. Egyszerűen eszembejuttattad, hogy Lucky nem reggelizett még, és nem akarom, hogy sütit egyen reggelire, mert nem tesz jót a cukrának. És a telefonom is fennt van, és úgy volt, hogy Niki hív szóval...
-Igen, észrevettem, hogy nincs Nálad, mert nem vetted fel.-jegyezte meg mosolyogva Bill.
-Hívtál?-lepődtem meg.
-Hogyne hívtalak volna? Egy lépést se akartam nélküled megtenni, és akartam, hogy Tommal és velem regelizz, hogy Tom is megismerhessen kicsit.
-Bizony! Bill annyit áradozott rólad, hogy kíváncsi lettem milyen vagy.-bólogatott Tom.
-És uraim? Mi a helyzet? Átmentem a vizsgán?-jegyeztem meg viccelődve.
-Abszolut!-felelte Tom.
-Ennek örülök! Na, de tényleg megyek. Majd még beszélünk.-mondtam és Billnek hatalmas puszit adtam.
-Ennyi?-reklamált fennhangon.
-Jajj kis telhetetlen!-ráztam a fejemet és megcsókoltam.
-Így már mindjárt más.-vigyorgott.
-Szia Tom. Én is örülök, hogy végre megismertelek, mert én is sokat hallottam rólad.-Tom csak mosolygott. Nem tudom újfennt milyen ösztön fogott el, de úgy gondoltam Tom megérdemel búcsúpuszit, így halványan megpusziltam az arcát. Ezen szerintem ő is meglepődött, sőt mintha a nagy nőcsábászunk arcán enyhe pír jelent volna meg. De persze lehet, hogy csak képzelődök...
-Aztán vigyázz az öcsédre amíg nem vagyok mellette, mert szükségem van még rá.-mosolyogtam.
-Meglesz!-mosolygott.
-Na sziasztok! -mondtam.
-Szia Lena!-köszöntek egyszerre.
-Lucky, gyere!-hívtam a kis buksifejűt, és mikor ő ráérősen feltápászkodott és komótosan felém jött, elindultunk.