21-22.rész

Mikor megérkeztünk apa házához láttam, hogy ott van anyu kocsija vagyis tudtam, hogy anyu, Cintia, és Niki már ott voltak csak mi hiányoztunk. Amint Bill leparkolt a ház előtt. Tom mintha bolhára üllt volna úgy pattant ki az autóból. Mielőtt Billel kiszálltunk volna megszorítottam kicsit a kezét.
-Nyugi. Minden oké lesz, senki nem harap odabennt.-mondtam neki bíztató mosollyal ugyanis láttam rajta, hogy nagyon ideges.
-Okés okés csak tudod szeretnék jó benyomást kelteni a szüleidnél, mert fontos vagy nekem és náluk is szeretnék bevágódni, érted.-hadarta feszülten.
-Jajj Te kis édes!-mondtam és egy óriási puszit nyomtam az arcára.-Te kiben nem keltenél jó benyomást? Szerintem Te vagy az a srác akinek minden lányos anyuka-apuka örülne ha látna a lányuk mellett!
-Köszi!-mosolyodott el tündérien.
Ekkor Tom bekopogott a szélvédőn.
-Nem akarom elrontani a meghitt pillanatokat de nem kéne bemennünk, vagy valami?-kérdezte széles vigyorral az arcán.
-Na gyerünk! Indulamandula! xD-mondtam és megpaskoltam Bill combját majd kipattantam a kocsiból.
-Bocsika Tom csak adtam egy kis lelki fröccsöt az öcsinek!-súgtam oda Tom fülébe és rákacsintottam.
-Áhh értem!-bólogatott.
-Mi az? Rólam van szó?-kíváncsiskodott Bill miközben elindultunk az ajtó felé.
-Ááh dehogy!-felelte Tom és huncutul összevigyorogtunk!
-Ismerem már ezeket a fejeket! Nem tudtok átverni.-csóválta a fejét Bill aki eddig pár lépéssel mögöttünk haladt, és most 1-2 hosszabb lépéssel utol is ért bennünket és átkarolta a derekamat.
Bevallom őszintén én se voltam teljesen nyugodt. Mikor legutoljára hazavittem valakit annak nem lett jó vége...De Bill más! Ő nem Kevin! De mostanában annyira furán viselkedik mindenki, remélem nem szándékozik senkisem elriasztani Billt mellőlem! Bár miért tennék? Ajj, már megint kezd rámtörni ez a paranoia dolog...! Minden rendben lesz! Mély levegő ki és be. Mondjuk Bill érintése egy fokkal most csökkentette az idegességemet...Ő szeret! Ha esetleg bárki is el akarná mellőlem riasztani ő velem marad. De miért riasztanák el, ők a családom, jót akarnak nekem! Annyira féltem Billt...annyira szeretem hogy nem bírnám elviselni ha elveszteném. És ezért mindenkiben az ellenséget keresem? Lena Lovel, te ostoba tyúk! Jóhogy nem rögtön Tomot kiáltod ki 1. számú közellenségnek...Bár Tomban nem látok ellenséget. Tudom, hogy Ő mindig 1-gyel előttem lesz hiszen ő Bill életében a legfontosabb ember. AZ ikertestvére aki nélkül nem tudna létezni. És ezzel nekem nincs is semmi bajom. És Tomot is szeretem. Niki mellett ő az egyetlen igazi barátom. És Tommal abszolut egy oldalon állunk. Mindkettőnknek Bill a legfontosabb és neki akarjuk a legjobbat...
Mikor pár másodperc alatt az ajtó elé értünk-azt megjegyíezném ez a pár másodperc végtelenségeknek tűnt-nagy levegőt vettem és becsöngettem.
Apu nyitott ajtót.
-SZiaa apu!-köszöntem lelkesen és megöleltem. Ha ideges vagyok ilyen érzelemkitörésekkel árasztok el mindenkit.
-Sziasztok!-mondta mosolyogva mikor eleresztettem az ölelésemből.
-SZépjónapot!-köszöntek az ikrek (Bill kicsit félénken)
-Apu hagy mutassam be a páromat, Bill Kaulitzot-mutattam Billre- és az ikertestvérét Tom Kaulitzot.
Ők kezet fogtak és bemutatkoztak egymásnak.Mérhetetlen megkönnyebbüléssel vettem észre, hogy most nem láttam aput olyan furának mint legutóbb...ez lehet jó jel, hátha anyuék is a régiek és az csak pillanatnyi "rossz nap" feeling volt.
-Ne ácsorogjunk szerintem itt az ajtóban gyertek be.-szólt apu és intett hogy kövessük.
Nem voltam még apunak ebben a házában, de igazából tök úgy volt berendezve mint a többi, éppen ezért ez is nagyon szép volt. Az előszobában gyorsan levettük a cipőnket majd elindultunk a nappali felé.
Bennt ahogy azt sejtettem ott voltak már anyuék.
-Sziasztok!-köszöntem mikor beléptem a szobába Billel és Tommal a nyomomban.
-Jónapot-köszöntek ismét.
Anyuék is odajöttek bemutatkozni meg minden eltartott vagy jó 10 percig mire végre sikerült eljutnunk odáig, hogy leüllhessünk a kanapéra (apu eközben kiment a konyhába megnézni a kaját) és ott folytassuk a beszélketést.
22.rész
Nagyon jól éreztük magunkat. Mindenki tök jófej volt az ikrekkel és nagyon jól elbeszélgettünk. Tom alapból laza gyerek volt és legnagyobb örömömre Bill is hamar feloldódott és úgy viselkedett mint bármikor amikor csak velem vagy Tommal van együtt. Csak Niki volt sokkal csendesebb a tőle megszokottnál. Lehet, hogy fáj a feje vagy valami...Most nem fogok rémeket látni!!!
Végre úgy éreztem minden a sinen halad. Bár még csak az este elején jártunk én máris úgy éreztem semmi nem ronthatja el ezt a tökéletes estet...
-Gyerekek kértek sütit?-kérdezte anyu.
-Sütit??? Milyen süti?-kiáltott fel Bill.
Naná, hogy kérünk!-ütötte kicsit oldalba Billt , mire jót nevettünk. Tisztára mint a kisgyerekek! És a süti szó kiejtésén ahogy felragyogott mindkettőjüknek az arca! Tündériek voltak. (főelg Bill ^^)
-Van almás sütemény és gerbeau.-mosolygott anyu- Mindkettőt én csináltam.
-Jujj de jó akkor én kérek mindkettőt.-vágta rá Tom.
-És Te Bill?-kérdezte anyu.
-Én csak a gerbeauból kérek.-mondta Bill.
-Az almást nem kóstolod meg?
-Nem.-feleltem Bill helyett-Bill allergiás az almára nem ehet ilyesmit!
-Ohh szegényke...De kár pedig nagyon finom. Na mindegy akkor legközelebb majd másmilyet csinálok.
-De a gerbeau nagyon finom!-mondta Bill mikor lenyelte az első falatot.-Sőt isteni!
-Jaja! Tényleg szuper!-helyeselt Tom.
-Remélem Lenát is megtetszett tanítani ennek a gasztronómiai csodának az elkészítését mert ezt muszály lesz elkészítenie nekem!-mondta Bill és boldogan rámnézett.
-Igen én is tudom!-mosolyogtam.
-Ez családi recept.-tette hozzá anyu és összemosolyogtunk. Emlékszem, mikor kicsi voltam anyunak nem volt ideje túl gyakran főzöcskélni-sütögetni mint más anyukáknak, de amikor néha-néha valamit készített én mindig lelkesen odaálltam mellé, hogy leshessem mit hogyan csinál, hogy később én is megtanuljam.Amikor egyedül voltam mindig ki akartam próbálni a látottakat és volt, olyan hogy betettem a turmixgépbe a banánt és a tejet, hogy banánturmixot csináljak, de a tetejét valahogy elfelejtettem rátenni, és miután beindítottam a gépet az egész konyha, de még a plafon is tiszta banánturmix volt. Anyu először mikor meglátta nem akart hinni a szemének. Nagyon mérges lett, de pár másodperc alatt elillant a dühe mert látta, hogy én csak jót akartam így miután kitakarítottunk megcsinálta nekem ő a banánturmixot, és egy életre megjegyeztem, hogy mindig rátegyem a tetejét a turmixra bekapcsolás előtt.
-És sok ilyen mennyei recept van még a Lovel-családban?-kérdezte Bill huncut mosollyal az arcán.
-Hát van egy pár-nevettem.
-Akkor Lenám azt hiszem nem fogunk Berlinben unatkozni. Megtaníthatod majd nekem is őket.
-Haha! Álmodsz édesem...Ez titok. Sajnálom de Neked nem adhatom ki. Ez van.-rántottam meg a vállamat.
-Kár...-mondta Bill.
-Berlin?-kérdezte anyu.
-Igen, ott lakok.-mondta Bill.
-Lena oda megy egyetemre.-mondta anyu elgondolkodva.
-Igen. Tudom-mosolygott Bill.- És nem tudom, Lena biztos mondta már, hogy össze is költözünk. Mármint Lena költözik hozzánk.-mondta Bill vidáman.
-Ilyen hamar?-kérdezte anyu egy kicsit meglepve.-Mármint egy hónap az nem kevés egy kicsit?
-Nem az idő számít.-vágtam rá -A bizalom. És mi Billel már ismerjük egymást.
-Igen...olyan mintha 1000 éve ismerném Lenát.
-Én is ezt érzem...És megbízunk egymásban. Miért ne költöznénk össze? Úgyis Berlinbe megyek én is.
-És Én nagyon szeretem Lenát. Amióta megismerkedtünk minden napot együtt töltöttünk. Én már el se tudnám képzelni úgy a napjaimat, hogy ne láthassam őt minden nap...-mondta és szerelmesen nézett rám. Nagyon jól estek a szavai. Ha most édes kettesben lettünk volna tuti adtam volna neki egy forró csókot, átöleltem volna és el se engedtem volna Őt órákon keresztül...de ez sajnos most csak álom.
-Áhh...értem. Hát akkor...ez nagyszerű!-mosolygott anyu.
"Az..."-gondoltam magamban.
Ekkor belépett apu és szólt, hogy mehetünk vacsorázni.
-Ömm hol találom a mosdót?-kérdezte Bill.
-Igen, ezt már én is akartam kérdezni!-vágta rá Tom.
-Gyertek megmutatom!-mondtam.
-Rendben-mondták a többiek.
-De siessetek.-mondta anyu.
-Ok-feleltem.
-Na megnyugodtál paranoid?-kérdeztem Billtől és átkaroltam.
-Igen. Tényleg mindenki nagyon kedves.
-Jaja!-vágta rá Tom.-És anyukád süteménye...hmmm fenséges!
-Tom, Te haspók!-nevettem és megpaskoltam a fejét.
-Mintha anyukád annyira nem díjazta volna, hogy hozzámköltözöl...-jegyezte meg Bill.
-Jajj ne vedd a szívedre! Csak úgy neki gyors, viszont örülhetsz, mert úgy láttam abszolút elnyerted a tetszését! Ha valaki én látom rajta.-mondtam és rákacsintottam.
-Na ennek örülök.
-Persze, hogy belopja magát mindenkinek a szívébe elsőnek, hisz az Én öcsém!-húzta ki magát büszkén Tom.
-Egoista.-nevetett Bill.
-Tessék itt a mosdó.-fékeztem le az ajtó előtt.
-Ja jó. Stip-stop én megyek előre!-szólt Tom és mielőtt Bill ellenkezhetett volna már magára is zárta az ajtót.
-Hé ez nem ééér! Én kérdeztem meg, nekem kellett volna elsőnek bemenni!-dörömbölt Bill az ajtón.
-Nem mert nekem előbb kellett.-kiabált ki Tom.
-Honnan tudod?-kérdezte Bill.
-Hát mert csaK tudom.-szólt ki Tom-egyébként meg ha nem tetszik ez van. Már akkor is én vagyok bennt Te meg várhatsz kinnt.
-Tom Te...
-Kinemond mert akkor vagy fél óráig bennt fogok dekkolni! xD
-...te szemét.-mondta Bill halkan, de persze ezt csak úgy mondta nem gondolta komolyan.
-Na jó srácok akkor ezzel az erővel nekem kellett volna előre mennem mert én lány vagyok.-szálltam be a vitába.
-Opsz Lena! Sorry nem tudtam, hogy neked is kell.-szólt ki Tom.
-Nem kell...csak úgy kötekedtem-mondtam nevetve.
-Egyébként Tom, mi lenne ha a pofázás helyett inkább a dolgodat végeznéd?
-Ömm nem t'om xD
-Hihetetlen még a klotyón se áll be a szája...-mondta Bill halkan mire jót nevettünk.
-Rajtam nevettek?-szólt ki Tom ismét.
-Ááá dehogy!-mondtuk Billel egyszerre. Erre kijött Tom és a még vizes koezével jól lefröcskölte Bill arcát.
-Te gonosz!-kiáltott Bill és nekiesett Tomnak és elkezdte csikizni. Tom úgy elkezdett nevetni hogy pillanatok alatt majdnem megfulladt.
-Hé-hé srácok. Fejezzétek be, Bill te meg menj be végre a WC-re mert eddig még majd meg haltál, hogy Tom eléd ment neked meg várnod kell.
-Jójó...-mondta Bill és bement.
-De Lena megvársz?-kiabált ki.
-Igen-válaszoltam.
-De nem mész el?-kérdezte.
-De! xD
-De ne mááár! Most tényleg itthagysz? :O
-Nem xD De siess már.
-Jójó. Csak kérdeztem, mert nem akarok egyedül visszamenni.
-Miért félsz, hogy eltévedsz?-kérdezte Tom.
-Te még itt vagy?-kérdezett vissza Bill.
-Nem xD Szerinted?
-Miért nem mentél vissza? Féltél, hogy eltévedsz?:P-vágott vissza Bill.
-Nem. Gondoltam veszélyes titeket egyedül kettesben hagynalak...Ki tudja mi történne...Kihasználjátok a helyzetet pár édes perc a mosdóban xD
-Tom hülye!-nevettem és meghúztam egy tincs fonatát.
-Lena meghúznád a haját helyettem is?-kérdezte Bill.
-Már meghúztam.-vigyorogtam.
-Terrorban tartotok...-sóhajtott Tom.
-Nem, de megérdemled.-szólt Bill.
-Te Bill, Te mit pofázol már onnan bentről? Előbb még Te szóltál meg engem, hogy néhány szót szóltam, most meg neked is be nem áll a szád!-vágott vissza Tom.
-Ez más...-mondta Bill.
-Már miért lenne más?-kérdezte Tom.
-Mert rám nem vár senki.
-Khm-khm....-köszörültem meg a torkom.-Éppenséggel csak Tom és én várunk Rád, ja és lennt mindenki éppen ránk vár mert nem vagyunk ott...-jegyeztem meg.
-Upsz...sorry. Egyébként én is éhes vagyok.
Tommal elnevettük magunkat. Hihetetlen. Bill még rosszabb mint Tom. Egyébként meg látszik, hogy ikrek...
-Én is-válaszoltam.
-Mi lesz az ebéd? xD
-Ha végre kijönnél megtudhatnánk.-morgott Tom.
-Jójó.
-Jössz máááár?-kérdezte Tom.
Ekkor kinyílt az ajtó.
-Na vééééégre!-sóhajtotta Tom.
-Most mi az?-pislogott ártatlan őzikeszemekkel Bill. Erre Tommal összenéztünk.
-Semmi xD-feleltük egyszerre, és elindultunk vissza le az étkezőbe.